Sport

Új kapitány januárban

A jövő év elején nevezhetik meg a magyar férfi röplabda-válogatott új szövetségi kapitányát – erősítette meg a Magyar Röplabdaszövetség (MRSZ) főtitkára.

„Nem szeretnénk kapkodni, hiszen a férfi röplabda-válogatott ősszel lép először pályára, tehát van időnk.  Január 18-án lesz a röplabdaszövetség következő elnökségi ülése, és a szakmai kollégium tesz majd javaslatot a leendő férfi szövetségi kapitány személyére – nyilatkozta Földvári Péter, a Magyar Röplabdaszövetség főtitkára a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. – Több jelölt is van, azonban olyan embert kell választanunk, aki nemcsak a szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőkig, hanem hosszú távra tervez a válogatott élén. A férfiak esetén is az a célunk, hogy a válogatott idővel a nemzetközi színtéren is eredményes legyen, ez növelné a nézőszámot és a sportág népszerűségét is.″

Mint ismert, Kántor Sándor (képünkön) december elején mondott le a férfi röplabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. A tréner családjával együtt Olaszországba költözött, a távolság és egyéb elfoglaltságai miatt döntött úgy, hogy három és fél év után leköszön a nemzeti csapat éléről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik