Sport

Munro még nem védhet

A Sapa Fehérvár hokisai az EBEL leggazdagabb egyletét, a Red Bull Salzburgot látják vendégül a liga pénteki játéknapján, 19.15-kor.

A fehérváriak hétfőn 4-1-re verték a cseh Orli Znojmo gárdáját, ezzel megszilárdították ötödik helyüket a tabellán, Mozart városának együttese karácsony második ünnepén szabadnapos volt, nem lépett pályára. Ebből következőleg egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak, 30 összecsapásuk közül 19-et nyertek, 11-et buktak el, az 51 pontos listavazető Linz mögött, 41 egységgel a második helyet foglalják el a tabellán.

A Sapa Fehérvár eleddig 31-szer lépett pályára, mérlege pozítív, 16 győzelmet és 15 vereséget számlál. A volánosok hazai környezetben, hol könnyebben, hol nehezebben, de rendre elpáholják Pierre Pagé együttesét. Igaz, a Fehérvári ördögök idegenbeli mérlegük nem az igazi: a ligában töltött öt esztendő alatt még soha nem sikerült nyerniük a Red Bull otthonában.

A svéd gólfelelős, Eric Johansson továbbra sem edz, a derekát fájlalja, rajta kívül a védő, Tokaji Viktor hiányzik, a csapatkapitányt január második hetében műtik a vállával. Bár egyre jobb állapotban van – egy erős, a fejvédőjét eltaláló korong miatt szédülésre és fejfájásra panaszkodott a közelmúltban –, a kanadai kapus, Adam Munro sem védhet, az orvosok egyelőre őt is eltiltották a jégre lépéstől. A legutóbbi összecsapáson diadalmaskodó együttes veszi fel a küzdelmet, a kapuban Bálizs Bence ismét bizonyíthat. A Znojmo ellen parádézott, 97 százalékos teljesítménnyel jelentkezett a ketrec előtt, ezt szeretné újra megismételni.

A péntek esti randevún sztárvendéget köszönthet a háromezres, rendkívül lelkes, hazai publikum, a világ egyik legjobb labdarúgó játékvezetője, a tatabányai Kassai Viktor dobja be a korongot, a mérkőzést megelőzően.

 

– Bízom a fiúkban, az utóbbi években a Red Bull ellen mindig jól megy, remélem, a jó sorozatunk ezúttal sem szakad meg. Győzelmet várok, ha összejön, megszilárdítjuk a helyünket az élbolyban, egyre inkább reménykedhetünk abban, hogy az alapszakasz két körét az első hatban zárjuk. Fontos lenne a diadal, ugyanis az új évben két, nem akármilyen idegenbeli meccsel kezdünk, január 1-én és 3-án karintiai napok jönnek, Klagenfurtban és Villachban lépünk pályára. A fiúk nem térnek haza, egyik helyszínről utaznak a másikra – közölte Ocskay Gábor, a szakosztály igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik