– Már a Kaposvár elleni kupameccsen látszódott, hogy talán kilábaltunk a vereség-sorozatból, mert végig kontroláltan, és jól játszva tudtunk nyerni, méghozzá tetemes előnyt szerezve a visszavágóra. Ez nagy lökést, és magabiztosságot adott a csapatnak, feldobódva, és önbizalommal telve érkeztünk Körmendre. Az egész csapaton érződött, hogy nyerni akarunk, és minden meg is fogunk tenni ezért. Ezt azt hiszem maradéktalanul be is bizonyítottuk a pályán. Aki látta a mérkőzést, az azt is láthatta, hogy nagyon-nagyon extrán dobtunk. Ritkán van ilyen egy csapat életében, talán évente egyszer. Szinte minden támadásból kosarat értünk el, nagyon jó százalékkal dobtunk, akár nyolc-tíz méterről is, ez ellen, pedig nehéz védekezni. Ez fel is őrölte a hazaiakat, hitehagyottá váltak. A második félidőben is tudtuk tartani az általunk diktált tempót, a végére, az utolsó öt percben ugyan kiengedtünk, de ez harminc pontos előnynél előfordul, de ettől függetlenül maximálisan elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel. – mondta Simon.
- 05:00 Különleges élőlényt találtak a Tisza szolnoki szakaszán
- 04:00 Ők képviselik Magyarországot a téli olimpián – öt versenyszámban lesznek indulóink
- 03:40 Óriási túlerő söpörte el a maroknyi magyar sereget Vízaknánál
- 03:33 Bondár Anna: Más ukrán ellenfelekkel is teniszeztem korábban, nem volt hasonló esetre példa
- 03:00 Mikor láthatjuk a magyar sportolókat a téli olimpián? – itt a mieink programja
- 23:06 Visszavághat a női pólóválogatott egyetlen vereségéért az Eb-döntőben
- 21:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 03.
- 21:46 Négy év börtönt kér az ügyészség Marine Le Penre
- 21:40 „Mindjárt elsírom magam, nincsenek erre szavak” – meghatódva nyilatkozott a póló-Eb elődöntőjének hőse
- 21:38 Az amerikaiak lelőtték az irániak egyik drónját, mire azok egy tanker elfoglalásával fenyegetőztek
- 21:10 Molnár Attila európai csúccsal nyitotta a fedettpályás szezont
- 21:01 Kinőtt a földből az év legjobb magyar filmje
- 20:34 Chappell Roan az extrán villantós ruhájáról: „Nem érzem annyira botrányosnak”
- 20:27 Megijedtek, és szoronganak a diákok, miután kézigránátos oktatófilmet vetítettek le nekik honvédelmi órán
- 20:12 Először szólalt meg valaki a brit királyi család szűk elitjéből az Epstein-aktákról
- 19:00 Választás, tehén, személycsere, rekordok: ez a kvíz megmutatja, mennyire emlékszel a januári történésekre
- 14:37 „Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid és a Győr-Szol”
- 15:36 Wellnessre, villákra és kommunikációra ment el több milliárd forintnyi közpénz Schmidt Mária alapítványánál
- 21:38 Az amerikaiak lelőtték az irániak egyik drónját, mire azok egy tanker elfoglalásával fenyegetőztek
- 15:33 Rezsistop: fontos részleteket árult el a minisztérium, íme a teendők és a dátumok
- 15:17 Iványi Gábor: Ha a Fidesz marad hatalmon, börtönt is kaphatok. Ha nem, akkor ejtik az ügyet
- 14:45 Férfimagazinba illő képek készültek Sydney Sweeney-ről
- 12:52 Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
- 15:17 Magyar Péter: Feljelentem a fideszes képviselőjelölt lefejezéssel fenyegető emberét
- 15:35 Tragédia: halálos baleset történt az Alföldön
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
