Igazán látványos bemutatókat tekinthetnek meg az érdeklődők, és ez egyáltalán nem véletlen, hiszen gőzerővel készül a rendezvényre a főszervező Rétlaki Gábor, aki az Alba Shotokan Dojo elnöke is egy személyben. „Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét teltházas gálára számítok, hiszen a Budo Gála mára már az ország egyik legnagyobb budo rendezvényévé nőtte ki magát.” – tudtuk meg. Minden évben próbálnak a szervezők újabb, és újabb szakágaknak bemutatkozási lehetőséget biztosítani, nincs ez másképp idén sem, így ezúttal a seibukai karate debütál majd. „Hozzávetőlegesen három-négyórás programra lehet számítani, két részből áll az előadás, az első és a második felében egyaránt hat-hat fellépő lesz, akik tízperces programot adnak. A szünet, akárcsak az előző években idén is aktív lesz, mivel táncos fellépők, valamint kerékpáros akrobaták – triálosok – fogják szórakoztatni a kilátogatókat.” – tette hozzá Rétlaki. A tizenkét fellépő csoport a harcművészetit ágak széles palettájáról kerül ki, a fellépők száma, pedig több százra tehető, ezzel is vonzóvá téve az eseményt, amely vasárnap 14 órakor kezdődik. Feltétlenül meg említeni, hogy az előző évekhez hasonlóan most is felhasználják a gálát a szervezők egy kis segítségnyújtásra, a Vöröskereszttel karöltve önkéntes véradást szerveznek a rendezvény ideje alatt.
Immár 23. alkalommal mutatják be tudásukat az ország egyik legnagyobb harcművészetit gáláján a különböző szakágak képviselői Székesfehérváron, a Vodafone Sportcsarnokban vasárnap kora délutántól.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 06:35 Egy kétéves gyermek is meghalt, amikor bevándorlók próbáltak meg átkelni a La Manche csatornán
- 06:31 Sztárban sztár All Stars: a nézők két nagy kedvence kiesett
- 06:15 Vidékre költözött és „kincses szigetté” varázsolta az alföldi parasztházat
- 06:13 Medve ölt meg egy gombaszedő férfit a Magas Tátrában
- 05:57 Egy éve ilyenkor: barátnőt keresett a feleség a dollármilliomos férjének
- 05:05 2024-ben a Svájcer Paraszt Sajt az év legjobb magyar sajtja
- 03:59 Szezon végén visszavonul a Veszprém egykori olimpiai bajnok kézise
- 03:33 „Úszásról gyakorlatilag nem is beszélünk” – erőnléti edzője Milák Kristófról
- 23:44 Carvajal sikolya feledtette a Real Madrid győzelmét
- 21:32 Gera szép gólt emelt, Nyíregyházán nyert a Diósgyőr
- 21:09 Jegy nélkül jutott fel az EasyJet járatára egy férfi, a kifutón vették csak észre
- 21:08 Padlóra küldte egykori csapatát az olasz válogatott csatár
- 21:03 Az MTVA szerint Magyar Péter politikai kézi vezérlést akar kialakítani a közmédiában
- 20:47 Magyar Péterék nemzeti színű konfettit lőttek az MTVA-székházra – galéria a propaganda elleni tüntetésről
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2024. október 5.
- 19:45 Gázolt a vonat Nyíregyházánál, pótlóbuszok járnak
- 15:58 Csak a kertjét akarta felújítani, hamarosan helyszínelők lepték el a házát
- 17:59 Elkötötte a család autóját, majd elment vásárolni a nyolcéves kislány
- 17:56 Így lehetett szinte fél Japán Tokió külvárosa
- 21:03 Az MTVA szerint Magyar Péter politikai kézi vezérlést akar kialakítani a közmédiában
- 21:09 Jegy nélkül jutott fel az EasyJet járatára egy férfi, a kifutón vették csak észre
- 19:10 Egy pszichiáter megölésével vádolják a TikTokert, aki tavaly viccből a rendőrségi fotójára gyakorolt
- 19:10 Nehéz eldönteni, ki a valódi szörnyeteg a szülőgyilkos testvérpár Netflix-sztorijában
- 15:56 Orbán Viktor: Óriási csapás az európai gazdaságra a kiegészítő vám
- 15:36 Menczer Tamás: Ha azt akarják, hogy beengedjük a migránsokat, mi beengedjük, felrakjuk a buszra és lerakjuk Ursula von der Leyen irodájának bejáratánál őket
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!