Belföld

Hókáosz – Pintér elégedett: „Jól vizsgázott a mentési rendszer”

A Belügyminisztérium (BM) kedden nyilvánosságra hozta a március 14-én kialakult rendkívüli időjárási helyzet kezelésével kapcsolatos kimutatását, Pintér Sándor miniszter erre előzőleg az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén tett ígéretet.

Az MTI-hez eljuttatott táblázat szerint a rendkívüli időjárási helyzetben több mint 14 ezer ember rekedt az utakon, közülük a legtöbben Komárom-Esztergom (5386), Fejér (3366) és Győr-Moson-Sopron (1772) megyében. A feltüntetett adatok azt mutatják, hogy a legkisebb fennakadást Csongrád és Nógrád megyében, valamint a fővárosban okozta a márciusi hóhelyzet.
Az országszerte kimentett járművek több mint felét, összesen 4488-at Komárom-Esztergom megyében regisztrálták. Fejér megyében 1530, Győr-Moson-Sopron megyében több mint 840 járművet kellett kiszabadítani hó fogságából.

A BM adatai szerint a hó 146 települést zárt el a külvilágtól, a legtöbbet Győr-Moson-Sopron (46), Fejér (26), Somogy (23) és Veszprém (19) megyében. A lezárt, járhatatlan útszakaszok több mint harmada, összesen 100 Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érintette.

A kimutatás tartalmazza azt is, hogy a rendkívüli időjárási helyzetben a hatóságok összesen 195 nyilatkozatot tettek, 388 közlemény született.

A táblázat emellett megyékre lebontva és összesítve is tartalmazza a meteorológiai szolgálat által kiadott citromsárga, narancssárga és piros riasztások járásonkénti számát, és kitér arra, hogy 190 helyen volt forgalomtorlódás, a tűzoltók pedig 1692-szer avatkoztak be.

A kimutatás szerint az egyes megyékben és a fővárosban összesen 268 melegedőhelyet nyitottak, azokban csaknem 16 ezer embert helyeztek el.

Kiderül az adatokból, hogy az áramszolgáltatási problémák 135 településen több mint 318 ezer fogyasztót érintettek 3-78 órán át, míg a vízszolgáltatás kimaradása 18 település csaknem 90 ezer fogyasztóját sújtotta 3-32 órán keresztül.

A lakosság véleményét is felmérték

A miniszter elmondta, hogy külön felmérést végeztetett arról: az állampolgárok hogyan ítélték meg a mentési munkálatokat. Közlése szerint az eredmény Hajdú-Bihar megyében volt a legjobb, ahol sokakat – csaknem 54 ezer embert – érintett az áramszolgáltatás kimaradása, itt az emberek 76 százaléka kifejezetten jónak vagy nagyon jónak találta a helyzet felszámolását. A legrosszabb eredmény közepes lett, ez a fővárosban született.

Elmondta, hogy a legjobb eredmény Hajdú-Bihar megyében született, ahol sokakat – csaknem 54 ezer embert – érintett az áramszolgáltatás kimaradása, s itt az emberek 76 százaléka kifejezetten jónak vagy nagyon jónak találta a helyzet felszámolását. A legrosszabb eredmény közepes lett, ez a fővárosban született.

A belügyminiszter leszögezte, hogy az első közúti baleseteket leszámítva a katasztrófahelyzetben senki sem sérült meg, senki nem hűlt ki, élet nem került olyan veszélybe, amelyet ne tudtak volna elhárítani. A katasztrófavédelem új irányítási rendszere jól vizsgázott – hangsúlyozta.

A Belügyminisztérium a márciusi rendkívüli hóhelyzet kezeléséről egy 6,5 oldalas jelentésben foglalta össze a történteket, s a tapasztalatokat. Pintér Sándor viszont kiemelte, hogy ezen felül rendelkezésre állnak a több száz, illetve több ezer oldalas műveleti naplók is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik