Sport

Jégkorong: Ütős este volt

Mostanában nem sok babér termett a SAPA Fehérvár AV 19 számára Zágrábban, ám a 40. fordulóban a hosszabbítás vége előtt két perccel a fehérváriak Vas Márton révén győztes gólt értek el.

Az első harmad ugyan hazai találattal indult, de Joel Prpic gólja után kiegyenlítődött a játék, bár igazán nem játszott jól a fehérvári alakulat. A középső etapban már a helyzetekig is eljutottak, Derek Ryan, Sofron István, valamint Palkovics is esélyt kapott, de nem találtak be. A 28. percben aztán Palkovics ragyogó cselét követően Justin DaCostához került a pakk, aki nem hibázott. Az egyenlítés után sorra fehérvári lehetőségeket jegyezhettünk, és újabb fehérvári gólnak tapsolhattunk, amikor Harlan Pratt bombájába Mihály Árpád nyúlt bele, és ez Michael Ouzas számára elérhetetlennek bizonyult. A záró húsz percből mindössze öt perc telt el, és jött a harmadik Volán-gól, melynek szerzője Sofron István volt, aki 24 góljával vezeti az EBEL éles lövészeinek listáját. Azt gondolhattuk, hogy innen már nem tudnak felállni a Medvék, de öt perc alatt egalizáltak, méghozzá úgy, hogy Sasha Pokulok egy másodperccel a végső dudaszó előtt pofozta be a korongot Adam Munro ketrecébe. A hosszabbításban, pedig a végső szó a Fehérváré volt!    

KHL Medvescak Zagreb – SAPA Fehérvár AV19 3:4 (1:0, 0:2, 2:1, 0:1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik