– Nagyon jó csapat ellen játszottunk, nem véletlenül foglalják el a tabella második helyét. Sajnos lőtt gól nélkül nem lehet meccset nyerni, az kétségtelen, hogy jó meccset játszottunk velük, de el kell ismerni, hogy ellenfelünk egységes, jó védekezését nem tudtuk feltörni, pedig megvoltak a lehetőségeink. Nehéz volt, mert igazi fizikális hokit játszanak, de ettől függetlenül két olyan gólt kaptunk, amelyek elkerülhetőek voltak. Főleg az első harmad utolsó percében nem lett volna szabad a másodikat megkapnunk, jobban oda kellett volna figyelni. Két kapott gól ugyan nem sok, voltak azért kapuvasaink, nagy helyzeteink, sajnos ezúttal kimaradt az, ami máskor bement. Az első harmadban ugyan volt egy szólom, amelyet be kellett volna lőnöm, akkor talán másképp alakul, egész biztos, hogy megváltoztatta volna a meccset. Egy ilyen hosszú menetelés alatt előfordul, hogy nem tudunk nyerni. – mondta a támadó.
Sofron István a SAPA Fehérvár AV 19 szélsője 28 találattal vezeti az EBEL góllövőlistáját, vasárnap a Medvescak Zagreb elleni 2-0-ra elveszített találkozón azonban ő sem tudta bevenni a fantasztikus formát mutató Michael Ouzas ketrecét.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 15:48 „Ha a sportot rosszindulatú emberek összekeverik a geopolitikával, abból mindig baj lesz” – Szijjártó fogadta a magyar teniszezőt, akivel nem fogott kezet ukrán ellenfele
- 15:43 Kínos pillanat A Nagy Ő-ben: Stohl András még magán viselte az előző randi nyomát, amikor Krisztával találkozott
- 15:30 Hadházy szerint nem tud leszokni a politikai pedofíliáról a Fidesz
- 15:23 Bútorwebshopos panaszoknak néztek utána, meglepő dolgokat tártak fel
- 15:19 „Béla hazatalált, irigylem” – családtagok, pályatársak és tisztelők búcsúztatják Tarr Bélát
- 15:18 Teljesen átalakulhat a TikTok felülete Európában
- 15:15 90 új állatfajt fedeztek fel magyar kutatók
- 15:12 Először kapott esélyt az élettől a férfi, aki 30 éven át élt barlangban
- 15:07 Schultz Nóra: A kispárt, amit nem az indulás miatt piszkálnak
- 14:55 Az Európai Bizottság is elemzi a kormány rendeletét, amelyben leállítana egy pert Budapesttel szemben
- 14:46 Kilenc évet kapott a férfi, aki meggyilkolta Szabó Sándort, az ökölvívó-válogatott volt edzőjét
- 14:28 Molnár Áron azt állítja, G.w.M egyszer megkérdezte tőle, támogatná-e a Fideszt egy nagyobb összegért
- 14:01 Orbán Mezőtúron: Nehogy azt higgyék, hogy az előző választásokon mi olyan arányban nyertünk, mint amit a mandátumszám mutat a parlamentben
- 13:57 Elefántcsorda elől menekülve egy patakba ugrott, ahol megölte egy krokodil
- 13:44 500 atombomba erejével csapódhat aszteroida a Holdba
- 05:55 A Tisza-jelöltnek a botrányoktól hangos Győrben egyszerre kell Pintér Bencének és Borkai Zsoltnak lennie
- 05:30 A nagy Marvel-kvíz: Mennyire ismered Vasembert és társait?
- 10:59 Kapu Tibor megjelenésében reménykednek a magát lábon lövő Fidesz-jelölt elárvult körzetében
- 09:14 Kényszerleszállást hajtott végre a Wizz Air Budapestről Valenciába tartó járata
- 06:05 Ebből a 10 kérdésből kiderül, mennyire ismered a brit királyi családot
- 07:19 Meghalt Vásáry Tamás, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész
- 14:01 Orbán Mezőtúron: Nehogy azt higgyék, hogy az előző választásokon mi olyan arányban nyertünk, mint amit a mandátumszám mutat a parlamentben
- 08:39 A Nagy Ő: több szereplőt is meglepett, hogy nem Kiara Lord nyerte meg az erotikus feladatot
- 10:15 Ábel Anita olasz párjáról: Nagyon szerettem volna, hogy legyen egy közös babánk
- 07:25 Orbán a Kossuth rádióban: nem tudjuk, mikor jön Trump!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
