1965-ben mutatták be Keleti Márton rendezésében a második világháború végóráit felidéző, fekete-fehér filmvígjátékot. A Tizedes meg a többiek azóta több teátrumot meghódított, legutóbb a Győri Nemzeti Színházban is óriási sikert aratott. Dobozy Imre forgatókönyvét, Forgács Péter álmodta színpadra, a főbb szerepekben pedig olyan ismert arcokat láthatott a közönség, mint Rupnik Károly, Maszlay István, Járai Máté, Fejszés Attila, de a Szását játszó Mihályi Orsolya, és a tizedes ruháját magára öltő Ungvári István is hatalmasat alakított. Az egykor a filmben elhangzó, már-már szállóigévé vált mondatok: „Az oroszok már a spájzban vannak!”, ”Dokument jeszty!” és „Grísa, azt a jó moszkvai nénikédet” – Győrben is mosolyt csaltak az arcokra. A darab több mint egy évet megélt városunkban, de sajnos, mint minden sikeres komédiának, ennek a műnek is legördül utoljára a „függöny” a színházban. Aki eddig még nem látta, annak feltétlenül ott a helye december 4-én, 19 órakor a nagyszínpadon, ahol a sajátos humorú előadás még egyszer utoljára, kicsit másként, de bemutatja a nézőknek Molnár tizedes és társai utolsó háborús élményeit.
- 22:27 Cucurella nem felejtett el visszaszúrni az őt gyenge láncszemnek tituláló angol szakkommentátornak
- 21:52 Orbán Viktort méltató szenátort jelölt meg alelnökének Donald Trump
- 21:42 Uniós szóvivő: a biztosi kollégium nem látogat Magyarországra
- 21:17 Elindult kikötés közben, baleset történt a balatoni szuperkompon
- 20:43 Csalás miatt jelenti fel korábbi edzőjét a Diósgyőr
- 20:36 Jogerős, hogy Karácsony Gergely nyerte a főpolgármester-választást
- 20:25 Jamie Lee Curtis sztriptíze, rakétán kilőtt terrorista – valóban a True Lies volt a csúcs James Cameron pályáján?
- 20:22 A nap legfontosabb hírei – 2024. július 15.
- 19:58 Egy nappal halála előtt Shannen Doherty hivatalosan is elvált a férjétől
- 19:52 Nyomoz a NAV a híressé vált lombkoronasétány ügyében
- 19:51 Spanyolország győzött, a futball jól járt
- 19:51 A Hezbollah harci drónjaihoz készített hajtóműveket Németországban, őrizetbe vették
- 18:59 Héjastul vagy hámozva együnk uborkát?
- 18:57 Egy karibi idősek otthonában találtak rá a több mint harminc éve halottnak hitt modellre
- 18:55 Közel állt a győzelemhez a Fradi a Premier League kilencedik helyezettje ellen
- 16:32 Mobil védelmi csoportot állítottak fel a gödöllői HÉV vonalán, testkamerákkal szerelik fel a MÁV rendészeit
- 15:29 Megfoghatta egy kisfiú egy kislány fenekét az iskolai bálon, a polgármester elment a fiúcska apjához, és szó nélkül lekevert neki egy maflást
- 15:25 Meghatározták, mennyivel csökken keddtől a benzin és gázolaj ára
- 11:12 Elfogatóparancsot adtak ki Siti Richárd ellen, mert kis híján meggyilkolt két embert
- 08:42 Véget ért Földes Eszter és Lovasi András házassága
- 11:41 „Az unokádtól veszed el” – ezt mondja Nagy Ferónak a fia, amikor az énekes fáradtságra hivatkozva nem akar vállalni valamit
- 13:24 Caramel a megcsalásról: Egy felnőtt ember életében ez már a szánalmas kategória
- 09:10 Ha átbillen a Föld klímája, nincs visszaút
- 15:09 Régóta keresett brit fiatal holttestét találhatták meg Tenerifén
- 17:04 György és Sarolta ott lehettek szüleikkel a vasárnapi sportdöntőkön – de Lajos herceg miért nem?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!