Debrecen, Miskolc, Szeged és Pécs után Győrbe is közlekedtet naponta két minibuszt a magyar légitársaság – erről szerdán sajtótájékoztató keretében számolt be Borkai Zsolt, Győr polgármestere, és Dr. Berényi János, a Malév Zrt. igazgatósági elnöke. A megyeszékhelyről induló utasok kényelmesen, gyorsan és kedvező áron vehetik igénybe a cég szolgáltatásait, hiszen amellett, hogy a busz közvetlenül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre szállítja őket, pluszban nem kell a jegykezelésre várakozniuk, mentesülnek a transzfer macera alól, mitöbb a parkolási költségeken is tudnak spórolni a minibuszosok. A társaság tapasztalatai szerint az új szolgáltatás egyre nagyobb népszerűségnek örvend az említett városokban, ami köszönhető annak is, hogy a Malévtól 50 európai és közel-keleti célpont érhető el a szárnyas óriásokkal. Borkai Zsolt szerint Győr is csak nyerhet az új kezdeményezéssel, mert így már városunk neve is bekerült a globális jegyértékesítő rendszerbe, de ami ennél is fontosabb, hogy így a külföldiek utazása is gördülékenyebbé válik a megyeszékhelyre. Aki kedvet kapott a minibuszos utazáshoz, az a Hotel Ibisnél keresse a járműveket a jövőben, naponta kétszer.
- 06:49 Eredetileg december 21-én lenne karácsony
- 06:48 15 százalékos Fidesz-előnyt mér a biztos szavazóknál a kormányközeli kutatóintézet
- 06:48 Még szombaton is lehetnek széllökések, aztán megnyugszik az idő
- 06:32 „Ez a korrupt Putyin-párti politikusok és politikai körök szolidaritása” – Donald Tusk is megszólalt a nálunk menedéket kapó lengyel politikus ügyéről
- 06:22 Felmentették Matteo Salvinit az emberrablás vádja alól
- 06:15 Így karácsonyozik Floridában egy magyar család
- 06:02 Veszélyes is lehet, ha visszatartjuk a szellentést
- 05:05 Átvinnék a szomszéd faluba a kutyákat egy magyar településről szilveszter éjjelén
- 03:33 Fair play: a kézilabdakapus mentette meg a kiállítástól az ellenfél szélsőjét
- 23:13 Megjelent a kivetítőn a merénylet híre a magdeburgi focicsapat meccsén, abbahagyták a szurkolást a nézők
- 22:36 Nyomasztó képeken a magdeburgi merénylet helyszíne
- 22:22 Macska-egér harc: kiütötte Gulácsiékat a Bayern München
- 22:06 Coe komoly változásokat akar, akár a kézilabda is a téli olimpiára költözhet
- 22:05 Orbán Viktor: Imádkozunk az áldozatok családjaiért
- 21:39 Szijjártó Péter: Egyelőre nem tudnak magyar érintettről Magdeburgban
- 21:39 Szijjártó Péter: Egyelőre nem tudnak magyar érintettről Magdeburgban
- 21:19 Lázár János Hajdú Péternek: Csoda, hogy egyáltalán még talpon vagyunk
- 20:00 Megoldás nélkül tették közzé a matematikai feladványt, de megtaláltuk a helyes választ
- 18:45 Csütörtök óta nem jön olaj Magyarországra a Barátság vezetéken
- 19:35 Egy gyermekotthonban adott át ajándékokat a Magyar Péter adományozását leállító államtitkár
- 15:08 Megszületett Weisz Fanni kisfia
- 15:10 Menczer Tamás: Már megint nem bírsz magaddal, Kicsi?!
- 14:22 Kiderült, ki rejtett el kamerát a váci uszoda öltözőjében
- 14:35 Megijedhettek a kormánynál, hogy januártól elbocsátások jönnek, így magyarázzák a vendégmunka-korlátozás tervét
- 20:59 Az egyszerű kajás doboztól a milliós szenzorokig terjed a kutyaugatás-kutatók arzenálja
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!