Belföld

Fagyos kilométerek után édes a leszállás

Nemcsak a menetrenddel, a komfortérzettel is elégedetlenek az utasok Győrben. Legyen szó buszról, vagy vonatról, mindenhol dideregnek a közlekedők.

Normál esetben a buszra és vonatra várók örülnek, ha megérkezik a szerelvény. De nem Győrben. A kisalföldi megyeszékhelyen ugyanis egyre több a panaszos utas, akik azt nehezményezik, hogy a mínuszok a menetrend szerinti járatokon illetve a vagonokban is elviselhetetlenek.

Ákos minden nap a határszélről közlekedik Győrbe, és nem ezen a héten tapasztalta először, hogy a sínen zakatoló szerelvényekben is zimankó uralkodik. „Csütörtökön a Münchenből Budapest felé közlekedő vonattal utaztam, amelyen egy, azaz egy fűtött személyvagon várta a felszállókat. A nemzetközi vasparipa másik kocsija a kalauz elmondása szerint már Németországban sem működött, ezért az utasok többsége az átjárókban és a folyosókon várta, hogy leszállhasson a jégveremből. Ami felháborító, hogy a pórul járt vonatozókat a meleg, és szinte teljesen üresen közlekedő hálókocsikba sem engedték be, mondván, hogy oda a pótjegy váltása kötelező” – mondta felháborodva a Győr24-nek a naponta több száz kilométert is ingázó Ákos, aki hozzátette, hogy ami hab a tortán az-az, hogy a járat késett is és az ajtók is nehezen nyíltak ki. És ez nem egyedi eset.

De sajnos nem jobb a helyzet a buszokon sem, egy győri utas véleménye szerint: „Nemcsak hideg van a járművekben, de ráadásul be is áznak.” Igaz, a volán mellett szól az, hogy sűrűn nyílnak az ajtók, ami a belehelt levegőt újból és újból „felfrissíti”. A csontig hatoló hidegben pedig semmi biztatóval nem szolgálhatunk, maximum annyival, hogy a hűvös kilométerek után, biztosan édes lesz célbaérés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik