Belföld

Széchenyis hallgatók a LuK gyárában

A LuK gyárában kapnak szakmai gyakorlatot a Széchenyi István Egyetem hallgatói. Az országban elsők között teszik lehetővé a hallgatók részére a duális képzés gyakorlati megvalósítását.

A győri Széchenyi István Egyetem hét hallgatója és a LuK Savaria Kft. hétfőn aláírta azt a szerződést, amely az országban elsők között teszi lehetővé a hallgatók részére az úgynevezett duális képzés gyakorlati megvalósítását – közölte az MTI-vel hétfőn Kenyeresné Vörös Rita, a gyár személyzeti vezetője.

Vállalati vezetők, mentorok és hét győri egyetemista vett részt a LuK Savaria Kft.-ben hétfőn délelőtt zajlott eseményen, ahol a hallgatók aláírták azt a szerződést, melynek keretében egy évet töltenek a szombathelyi gyárban – közölte a személyzeti vezető. A harmadéves diákok az úgynevezett duális képzés első csoportját alkotják, a képzést Magyarországon elsőként a Széchenyi István Egyetem indította el, a  programban hat vállalat vesz részt, ezek közül egyik a LuK – tájékoztatott Kenyeresné Vörös Rita.

A duális képzés lényege, hogy a tanulók a hét féléves egyetemi időszak utolsó két félévét gyakorlatilag teljes munkaidőben a partner vállalatoknál töltik, eközben egyetemi tanulmányaikat távoktatás, úgynevezett e-learning segítségével végzik – fűzte hozzá. A LuK ösztöndíjjal, szállással is segít a diákoknak, ami a családok számára a taníttatással járó anyagi terhek jelentős könnyítését is jelenti  – hangsúlyozta.

“Az a célunk, hogy a hét hallgatót nemcsak a gépészmérnöki, de a LuK-specifikus ismeretekre is megtanítsuk, valamint lehetőséget biztosítsunk számukra a szakmai tudásuk nemzetközi szinten történő bővítésére is” – fűzte hozzá.
A LuK folyamatosan növekszik, ezért szavai szerint a cég érdekelt abban, hogy saját maga is hozzájáruljon a szakemberek képzéséhez és így olyan új munkatársakra tegyen szert, amilyenekre a leginkább szüksége van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik