Február 18-án rokokó díszbe öltözött maskarásokat szólított a ceremóniamester, azaz Zugmann Zoltán a Zichy-palotába, akiket hastáncosok fogadtak az épület földszintjén. A két évtizedes múlttal büszkélkedő Barokk Bálon a főbb mozzanatok nem változtak, legkedveltebb eleme ezúttal is a tánctanítás volt, a talpalávalót pedig az ország legnevesebb régi zene együttese, a Musica Historica szolgáltatta. A szombati megnyitón Dr. Somogyi Tivadar alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, a nyitótáncon pedig Fekete Miklós vezetésével a győri teátrum tánckara tüsténkedett, akik a Rómeó és Júlia című musicalből adtak elő részletet. A pompás freskókkal díszített termekben mintegy 100-an mulatoztak, a táncház mellett pedig a Marquise Együttes varázsolta el az álarcosokat. A XVII-XVIII. század szórakozási kultúráját reprezentáló bál híre az évek során a határokat is átlépte, és ez természetesen a szervezők érdeme. „Évente más-más jegyben zajlik a különleges éjszaka, kapcsolódva egy-egy évfordulóhoz, mint a híres zeneszerző, Mozart születésének ünnepe, vagy éppen a Mesés Kelet témája. Ezúttal mindenből válogattunk egy kicsit, felidézve az elmúlt 20 év karneváljait” – mondta Keglovich Ferencné, szervező.
- 23:06 Visszavághat a női pólóválogatott egyetlen vereségéért az Eb-döntőben
- 21:55 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 03.
- 21:46 Négy év börtönt kér az ügyészség Marine Le Penre
- 21:40 „Mindjárt elsírom magam, nincsenek erre szavak” – meghatódva nyilatkozott a póló-Eb elődöntőjének hőse
- 21:38 Az amerikaiak lelőtték az irániak egyik drónját, mire azok egy tanker elfoglalásával fenyegetőztek
- 21:10 Molnár Attila európai csúccsal nyitotta a fedettpályás szezont
- 21:01 Kinőtt a földből az év legjobb magyar filmje
- 20:34 Chappell Roan az extrán villantós ruhájáról: „Nem érzem annyira botrányosnak”
- 20:27 Megijedtek, és szoronganak a diákok, miután kézigránátos oktatófilmet vetítettek le nekik honvédelmi órán
- 20:12 Először szólalt meg valaki a brit királyi család szűk elitjéből az Epstein-aktákról
- 19:46 Magyar Péter: a Tisza Párt szombaton mutatja be több mint 140 oldalas programját
- 19:27 Hiller és Czeglédy is függetlenként jelentkezett be a választásra, míg az MSZP lehet, nem is indul, utóbbit pedig a DK mutatta be
- 19:09 Bangó Margit állapotáról nyilatkozott az unokája: „Hónapok óta kórházban van kisebb-nagyobb megszakításokkal”
- 19:00 Választás, tehén, személycsere, rekordok: ez a kvíz megmutatja, mennyire emlékszel a januári történésekre
- 19:00 Megjósolta a világ leghíresebb mormotája, meddig tart még a tél
- 14:37 „Úgy látszik, mindenkit hülyének néz Fekete Dávid és a Győr-Szol”
- 18:10 Büntetőkkel jutott Eb-döntőbe a női pólóválogatott
- 20:27 Megijedtek, és szoronganak a diákok, miután kézigránátos oktatófilmet vetítettek le nekik honvédelmi órán
- 12:57 Négy órát úszott a viharos tengeren egy 13 éves ausztrál fiú, hogy megmentse a családját
- 14:45 Férfimagazinba illő képek készültek Sydney Sweeney-ről
- 19:09 Bangó Margit állapotáról nyilatkozott az unokája: „Hónapok óta kórházban van kisebb-nagyobb megszakításokkal”
- 15:33 Rezsistop: fontos részleteket árult el a minisztérium, íme a teendők és a dátumok
- 12:35 Ukrán ellenfele előbb keményen kiosztotta, majd le is győzte Bondár Annát
- 15:17 Iványi Gábor: Ha a Fidesz marad hatalmon, börtönt is kaphatok. Ha nem, akkor ejtik az ügyet
- 15:36 Wellnessre, villákra és kommunikációra ment el több milliárd forintnyi közpénz Schmidt Mária alapítványánál
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
