Belföld

Hány új mentőautó jutott megyénknek?

Februártól 39 új, sárga mentőautóval bővült az OMSZ flottája. Kíváncsiak voltunk, Győr-Moson-Sopron megyébe mennyi került.

Ahogy arról korábban beszámoltunk Győrfi Pál, az OMSZ szóvivőjének tájékoztatása szerint 2012 végéig az Országos Mentőszolgálat autóinak harmadát újakra cserélik.

Február elején 39 új, sárga rohamkocsi állt szolgálatba, ebből 18-al Pest megyében dolgoznak, a többi autó pedig a megyeszékhelyekre kerül. Ezek a modern járművek 25 millió forintba kerültek, a benne található felszerelések pedig még egyszer ennyit érnek.

Megkeresésünkre Takács Gyula, az OMSZ győri kirendeltségének állomásvezetője elmondta, hogy megyénk két mentőautót kap. Ebből az egyik a győri kirendeltségre már meg is érkezett, a soproniaknak azonban még várniuk kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik