Az éghajlatváltozás 1980-as, 1990-es években tapasztalt erősödése után a felmelegedés üteme lassult, noha a megbízható mérések kezdete – vagyis az 1850-es évek – óta mért tíz legmelegebb évet 1998 után jegyezték fel. A felmelegedés ütemének lassulása rejtély a tudósok számára, főleg, mert az üvegházhatású gázok kibocsátása tovább nőtt, elsősorban a jelentős kínai ipari bővülés miatt.
Újabb keletű hőmérsékleti adatokat vizsgálva a szakértők arra jutottak, hogy az ipari forradalom előtti mértékhez képest kétszer akkora szén-dioxid-mennyiség – amely jelenlegi a trendek mellett az évszázad közepére várható a légkörben – 0,9-2 fokkal növelné a globális átlagot rövid távon. Ez alatta marad az ENSZ éghajlatkutatói által 2007-ben jósolt 1-3 foknak. Több tényezőt figyelembe véve a hosszú távú hőmérsékletemelkedést 2-4,5 fokra becsülték az ENSZ szakértői. Ez utóbbi becsléssel a most – brit, amerikai, kanadai, ausztrál, francia, német, svájci és norvég kutatók bevonásával – készült tanulmány résztvevői is nagyjából egyetértenek.
Alexander Otto, az Oxfordi Egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője szerint viszont a rövid távú – 50-100 éves – hatás az, ami a kormányok számára fontos. Az, hogy a kutatók szerint mégsem várható extrém felmelegedés ebben az időszakban, többek közt annak tudható be, hogy az óceánok több hőt nyeltek el az utóbbi években, némileg ellensúlyozva a légkörben egyre növekvő szén-dioxid-mennyiséget, amely májusban az emberiség történetében először haladta meg a 400 ppm-et (ami becslések szerint 40 százalékkal több az iparosodás előtti ppm-aránynál).
Összességében elmondható, hogy a tudósok szerint az éghajlat a korábban várthoz képest mintegy 20 százalékkal lassabb ütemben fog melegedni, de hosszú távon a folyamat végeredménye ugyanaz, az óceánok és tengerik ugyanis idővel nem nyelnek el több hőt.
