Sport

Ligakupa: elődöntős a Videoton

Különösebb gond nélkül jutott tovább a Videoton, a Ligakupa negyeddöntőjéből, a visszavágó formalitás volt, a fontosabb kérdések ugyanis már Miskolcon eldőltek.

Miután a Videoton 2-0-as győzelmet aratott az első mérkőzésen úgy tűnt, hogy a DVTK feladta a továbblépés lehetőségét, mivel meglehetősen tartalékosnak mondható kerettel érkezett Fehérvárra. Nem keltett különösebb meglepetést, hogy a vendéglátók léptek fel támadólag, a diósgyőriek csupán az első negyedóra elteltével merészkedtek át először a felezővonalon. A fehérváriaknál amúgy a fiatalabb korosztály, a két egykori Puskás Akadémista Gyurcsó Ádám, és Szolnoki Roland, valamint Kovács István voltak azok, akiken leginkább látszott, hogy akárhogy is áll a páros csata, ők mindenképpen bizonyítani akarnak. A 31. percben a Vidi-fölény már góllal párosult, Gyurcsó szabadrúgása után a tétovázó védők között végül Evandro eszmélt a legkorábban, és két lépésről fejelt a diósgyőri hálóba. Mindenesetre jót tett a mérkőzésnek a piros-kék klub a szurkolók felé gyakorolt gesztusa, ugyanis erre a mérkőzésre ingyen mehettek be, így kisebbfajta nézőcsúcsot döntött a találkozó. A szünet után komolyabb változások történtek mindkét csapatnál, a hazaiaknál először lépett pályára az első csapatban Milan Perics, aki még a Kaposvárban összeszedett kétmeccses eltiltása miatt eddig csak az NB II-ben szereplő tartalékcsapatban kapott helyet. Beállása után szinte rögtön góllal mutatkozhatott volna be, ám a Kovács lerántása miatt megítélt büntetőt Farkas Balázs hárítani tudta. A mérkőzés hátralevő részében különösebben már nem emelkedett a kilátogatók vérnyomása, ha csak azt nem nézzük, hogy szinte percenként került a gyepre egy Vidi játékos, bármennyire is vigyáztak arra a piros-kékek, nehogy megsérüljenek a vasárnapi, következő összecsapásra. Egy ilyen csete-paté után Kovács aztán lenn maradt, és nem is tudta folytatni a játékot. Így ugyan kiegyenlítődött a vendégek emberhátránya, de ez már a végeredmény szempontjából nem osztott-szorzott.

 

Jegyzőkönyv:

Videoton FC – DVTK 2-0 (1-0)

Székesfehérvár, 2000 néző

Vezette: Berke (Butkai, Márton Zs.)

VIDEOTON: Tujvel – Szolnoki (Nikolics N., 78.), Caneira (P. Vinicius, a szünetben), Apostolopoulos, H. Sanchez – Gyurcsó (Perics, a szünetben), Sándor Gy. (Margitics, a szünetben), Mitrovics (U. Nikolics , 58.), Kovács I., J. Silva – Evandro

Vezetőedző: Paulo Sousa

 

DVTK: Farkas B. – Vági (Vadász V., a szünetben), Nagy T. (Csirszki, 71.), Czégel, Góhér (Frizoni, a szünetben) – Sekour (Demkó, 87.) , Dobos – Arze, Bacsa, Bogáti – Hornyák (Eperjesi, 54.)

Vezetőedző: Benczés Miklós

 

Gólszerző: Evandro (1-0) a 31., Mitrovics (2-0) 11-esből, az 51. percben

Kiállítva: Vadász V. (Pericset rúgta fel a 16-oson belül, 50.perc)

Edzőszemmel:

–      Megvan a továbbjutás, örülök, hogy sikerült bejutnunk az elődöntőbe. Ez a párharc két mérkőzésből állt, és az első 90 percben elért eredmény lehetőséget adott arra, hogy más felállásban is kipróbálhassuk magunkat.  – Paulo Sousa a Videoton FC vezetőedzője.

–      Gratulálok a Videotonnak a győzelemhez, továbbjutáshoz. A mi célunk az volt, hogy fiatal tehetségeknek lehetőséget adjunk. Úgy gondolom, hogy nem vallottak szégyent, egy jó mérkőzést tudtunk játszani. – Benczés Miklós a DVTK vezetőedzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik