Belföld

Győrben tarol a panelprogram

Újabb 700 millióból korszerűsítettek 6 lakóépületet, és ezáltal 500 lakást Győrben. A panelprogram előremenetelét bizonyítja az is, hogy eddig összesen 2,3 milliárd forint értékű beruházást tudhat maga mögött a város.

Még egy 2009-es projekt befejezéseként készültek el nemrégiben azok a marcalvárosi lakótömbök, melyek a panelprogramnak köszönhetően kaptak új köntöst az elmúlt időszakban. A fejlesztésekről sajtótájékoztatón számolt be a város vezetése február 15-én. Ezúttal egy 700 milliós program zárórendezvényére várták a média munkatársait, ahol Borkai Zsolt elmondta, hogy a mostani fejlesztéssel 6 panelház közel 500 lakása kapott komplett, XXI. századi elvárásoknak megfelelő energiakorszerűsítést. „Városunk eddig 2,3 milliárd forintot szánt a panelprogramra. Ez a jelenlegi projektnél úgy jelentkezett, hogy az állam 338 millió forinttal, az önkormányzat 231 millió forinttal szállt bele a kivitelezési költségekbe, így a lakók 145 milliós önrésszel járultak hozzá a fejlesztéshez. Természetesen ez nemcsak nekünk győrieknek, hanem az országnak is fontos, így reméljük, hogy a jövőben is tovább támogatja az állam, az effajta fejlesztési elképzeléseinket”- mondta a polgármester. Kara Ákos országgyűlési képviselő hozzátette, hogy az Új Széchenyi Terv is ezeken a megvalósított beruházási tervezeteken alapszik. „Bízom benne, hogy az állam, a város, valamint a lakóközösség hármas összefogása további látványos eredményeket feltételez a jövőben.” – mondta a képviselő.

A jelenlegi projekt a Cuha, a Lajta, az Örkény, az Ikva és a Kormos utca épületeit is érintették. A külső szigetelés, az új fűtőtestek pedig akár 40-60%-os megtakarítást is jelenthetnek a győrieknek, ennek jótékony hatását pedig már most érzékelik a lakók. „A tavaly januári számlához képest idén 8000 forinttal kevesebb fűtésszámlát fizettem, holott a lakásban állandó 22 fokra van állítva a hőfokszabályzó. 20 éve lakom itt, de ilyen hasznos és esztétikus fejlesztésre még nem volt példa” – mondta Keinauf Miklós, Lajta utcai lakos.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik