Szórakozás

Autókat gyújtogatott a féltékeny férj

Felgyújtott autó Szentesen (Felgyújtott autó Szentesen)
Felgyújtott autó Szentesen (Felgyújtott autó Szentesen)

Két autó gyulladt ki Szentesen szinte egy időben idén március 10-én éjszaka. Mindkét jármű alá benzinnel töltött befőttesüveget tettek, majd meggyújtották a rongyot.

A szentesi nyomozók V. Zoltánt gyanúsították meg a bűncselekmény elkövetésével – tájékoztatta a Szeged24-et Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

A gyanú szerint a 36 éves férfi a volt feleségének és az asszony jelenlegi párjának autóját féltékenységből gyújtotta fel. A gyanúsított kihallgatásai során többször ellentmondásba keveredett saját magával, védekezését a beszerzett bizonyítékok is cáfolták.

Ellene garázdaság és rongálás vétségének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést az ügyészségnek a Szentesi Rendőrkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik