Belföld

Szedhetjük, de nem a sátorfánkat!

szemétszedés (teszedd akció, )
szemétszedés (teszedd akció, )

Tavaly óriási sikert aratott a „TeSzedd” akció, így a szervezők úgy döntöttek 2012-ben is tovább viszik az önkéntes szemétszedést! Térségünkben közel 40 helyszínen csatlakozhatnak a kezdeményezéshez a „zöldek”.

2011. május 21-én a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) felhívásának köszönhetően, országszerte közel 2000 helyszínen, 160.000 önkéntes, 2000 tonna illegálisan elhagyott hulladékot gyűjtött össze. Az EDU-VIZIG környezetében, vagyis Győr-Moson-Sopron megye, valamint Komárom-Esztergom megye településein ebből a számból, összesen 6400 „zöld”, mintegy 81.600 kg szemetet szedett össze, amit 13, az akcióhoz csatlakozott hulladékszállítással és kezeléssel foglalkozó szakcég szállított el ártalmatlanításra.

Hangsúlyozva a környezetvédelem fontosságát, idén sem maradhat el a „TeSzedd” kampány, mely ezúttal a belterületek megtisztítására koncentrál. 2012-ben a mottó nem más, mint az „Összefogás a tiszta Magyarországért”, amelyet a VM Környezetügyért Felelős Államtitkársága és a Belügyminisztérium szervez. A június 2-i, szombati akciónap szakmai lebonyolításához és eszközeihez szükséges anyagi kereteket az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség biztosítja.

Az EDU-VIZIG működési területén ez idáig közel 40 hulladékgyűjtési helyszínt jelöltek ki, ahol bárki zsákot foghat és csatlakozhat az akcióhoz. Győrben, Mosonmagyaróváron, Sopronban, Csornán, Tatán, Komáromban, Esztergomban, és többek között Táton valamint azok vonzáskörzeteiben az igazgatóság dolgozói fogják koordinálni, segíteni a csoportokat. Janák Emil, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem az a fontos, hogy mennyi szemét gyűlik össze a szombati rendezvényen, sokkal inkább az, hogy mennyi résztvevőt tudnak toborozni a mozgalom keretében. Az igazgató hozzátette, nemcsak a felnőtteket, hanem a fiatalokat is szeretnék megszólítani, így 162 megyei tagintézményt kerestek meg, jelenleg tőlük várják a visszajelzéseket!

A felhívásra már eddig is sokan jelentkeztek, de aki a hulladékgyűjtésben szeretne részt venni, az még május 30-ig regisztrálhat a www.teszedd.hu honlapon. A jelentkezők a regisztrációt követően kapnak majd tájékoztatást a további tudnivalókról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik