Szórakozás

Így rágunk mi

Étkezés után rág a magyar – derült ki az Orbit legfrissebb felméréséből. A válaszadók több mint fele a reggeli, az ebéd vagy a vacsora után, harmada-harmada pedig nassolás, illetve bármilyen más étkezés alkalmával dob be egy rágót. Leginkább leheletünk frissessége miatt rágózunk, de akadnak köztünk olyanok is, akik idegességükben nyúlnak drazsé után.

Összességében a válaszadók harmada (34%) tartja magát igazi „rágófan”-nek, több mint felük (55%) pedig nagy rajongónak. Ám az Orbit 2000 fő megkérdezésével készült, friss felméréséből az is kiderült, hogy a fiúk bizony nagyravágyóbbak a lányoknál, már ami a rágózást illeti. Míg a teremtés koronái egy alkalommal több drazsét is bedobnak, addig a lányok megelégszenek egyetlen leheletfrissítővel. Ám abban mindkét nem egyetért, hogy rágózni evés után a legjobb: a válaszadók több mint fele (52%) a főétkezések után, harmada pedig nassolás (34%), illetve bármilyen étkezés alkalmával, miután jóllakott (33%), rágózik.

Csókolózás előtt, idegesség ellen

Kiderült, hogy sokan „vészhelyzetben” hívják segítségül a rágót: ha idegesek (40%), vagy, ha várakozniuk kell (40%). A férfiak kevésbé oldják a feszültséget ezzel a módszerrel, ők inkább a másnaposságuk enyhítésére vetik be a rágót. Akkor is rágunk, ha kettesben, vagy ha több baráttal töltjük az időnket, vagy társaságba készülünk. A megkérdezettek 32 százaléka csókolózás, 27 százaléka randi előtt és ugyancsak 27 százaléka beszélgetés közben rág.

Adakozóbbak a lányok

A válaszadók inkább adnak, mint kapnak rágót, azt is főként akkor, ha valaki kér tőlük (68%). Kevesen vannak az önkritikusok (3%), és valamivel többen azok, akik drazsét adnak rossz leheletű barátaiknak (14%). A fiúk (59%) ritkábban kínálnak rágót „csak úgy”, mint a lányok (71%), ám a lányokhoz képest (13%) gyakrabban – 19 százalékuk – nyújtanak célzás értékkel például egy drazsét ismerősüknek. A többséget zavarja a munkahelyi vagy iskolai szomszéd rossz lehelete: míg a megkérdezettek 64%-a a rágóban látja az egyetlen megoldást, addig 21 százalék inkább átül máshova.

Nincs rágó jó illat nélkül

A válaszadók közel fele (48%) ért egyet abban, hogy nincs rágó jó illat nélkül, minden harmadik ember (36%) pedig azt vallja: nincs rágó mosoly nélkül. A rágót a válaszadók több mint fele (53%) a fehér színnel azonosítja, de majdnem minden negyedik embernek a kék jut eszébe róla, 13 százalék pedig a rózsaszínre, 10 százalék pedig a zöldre asszociál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik