Belföld

Táncmérgezést is kaphatunk Győrben

Június 19-e és 23-a között ismét a tánc fővárosává változik Győr. 5 nap, 6 helyszín a ritmus jegyében, a Győri Balett jóvoltából.

Hol táncbiennálét, hol táncfesztivált, de minden évben szervez valamilyen kulturális összejövetelt a Győri Balett. A társulat idén 8. alkalommal rendezi meg a Magyar Táncfesztivált, melyre ezúttal is neves együttesek fogadták el a meghívást. „Nagyon sokan szerették volna képviseltetni magukat a rendezvényünkön, de a legnagyobb bánatom az, hogy az idő szűkössége miatt sajnos ezúttal sem tudtunk mindenkit vendégül látni a táncfesztiválon. Azért igyekeztünk olyan társulatokat és darabokat beválogatni a műsorfüzetbe, amelyek egy széles skálát lefednek, így a klasszikus balettől a kortárs produkciókig mindent megtalálnak majd a tánc szerelmesei. Olyannyira, hogy jó értelembe véve, de akár táncmérgezést is kaphatunk Győrben, ebben az öt napban” – mondta a Győr24-nek Kiss János, a Győri Balett igazgatója.

Június 19-én este 18 órakor a Friends Big Band köszönti a fesztivált, majd egy órával később ünnepélyes keretek között, a Győri Nemzeti Színház Nagyszínpadán tartják a megnyitót. Összesen hat helyszínen lesznek programok, így többek között a Kisfaludy-teremben, a Széchenyi téren, az El Paso Tánc és Rendezvény Centrumban, sőt a Hotel Rába City Center legmagasabb pontján, a tetőn is fognak táncolni a művészek. A neves társulatok bemutatkozásán túl, persze kísérőprogramok is színesítik majd a rendezvényt. „Nagy tisztelője vagyok Seregi László, Kossuth-díjas táncosnak, aki sajnos nemrégiben örökre elbúcsúzott tőlünk. Emlékére egy kiállítással készültünk, melyet a teátrumban tekinthetnek meg az érdeklődők” – hangsúlyozta a direktor. „Emellett lesz Boogie Woogie koncert és táncest, Burlesque – Tánc Revü és egy nyílt konferencia is Dr. Diószegi László koreográfus előadásával” – tette hozzá Kiss János.

Hogy a fesztivál hangulatáról mely együttesek gondoskodnak, és hogy milyen darabokat láthat a közönség a táncmulatságon, azt ide kattintva megtekinthetik.

fotó: gyoribalett.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik