Szórakozás

Hentesbárddal támadt a lakótársára

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, elmegyógyintézet, )
Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, elmegyógyintézet, )

Kényszergyógykezelést javasol az ügyészség a domaszéki férfinak.

Gyilkossági kísérlet miatt vádat emelt a megyei főügyészség egy domaszéki férfi ellen, aki még tavasszal egy fél méter hosszú hentesbárddal többször is fejbe vágta egyik lakótársát.

Az ügyirat szerint a férfi részegen támadt rá az ágyában fekvő áldozatára, aki bár próbált védekezni, így is súlyos, feltehetően maradandó fogyatékossággal gyógyuló sérüléseket szerzett. Többek közt eltört az orra, az áll- és az arccsontja, valamint három fogát is elvesztette. Életét a harmadik társuk által kihívott rendőrök, illetve a későbbi gyors orvosi ellátás mentette meg.

A bárdos férfi ellen emberölési kísérlet a vád, azonban – lévén az elmeorvos szerint nem beszámítható – az ügyészség a felmentését kérte az eljáró Szegedi Törvényszéktől, egyúttal indítványozták, hogy rendeljék el a kényszergyógykezelését. Az agresszív férfi egyébként jelenleg is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik