Belföld

Félmilliárdos erőmű-fejlesztés Győrben

Félmilliárd forintos fejlesztést hajtott végre a Győri Erőműben az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. – hangzott el a beruházás keddi avatóünnepségén.

három, egyenként egy megawattos Caterpillar gázmotor kiváltja a korábbi gőzturbinát, a beruházás eredményeként pedig öt megawattosra ugrik a létesítmény villamosenergia-termelő kapacitása.

„A fejlesztés révén az erőmű értékes szereplővé válik a villamosenergia-piacon, hiszen ezentúl önálló ügyleteket is köthet” – hangsúlyozta ifjabb Chikán Attila, az ALTEO vezérigazgatója a motorok átadó ünnepségén.

A vezérigazgató azt közölte: a most elindított három mellett két hasonló gázmotor működik az erőműben, amelyeket még az előző tulajdonos szerelt be. A létesítmény fő profilja a hőtermelés – télen, csúcsra járatva 50-60 megawattos teljesítményre is képes – ehhez társul az energia-előállítás.

A további fejlesztési tervekről ifjabb Chikán Attila úgy nyilatkozott: az öt megawattos teljesítménnyel a létesítmény elérte azt a piacméretet, amely alapján a nemzetközi szokásjog szerint már önállóan szerződőképes. Ennek ellenére azt tervezik, hogy a hazai szabályozási környezet változása esetén megújuló energiatermeléssel fejlesztik az erőművet.

Kérdésre válaszolva a vezérigazgató azt közölte: számításaik szerint akár öt-hat év alatt megtérülhet a beruházás; ennek egyik oka, hogy – kihasználva számos infrastrukturális elem és a szakember-háttér meglétét – a piaci átlagnál olcsóbb volt a fejlesztés.

Példaként említette. hogy egy megawattos kapacitás-bővítés árát általában egymillió euróval számolják. A honlapján olvasható tájékoztatás szerint az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. hazai tulajdonban lévő komplex energetikai szolgáltató, üzleti aktivitása kiterjed a megújuló erőforrásokon is alapuló energiatermelésre, az energiakereskedelemre, valamint az energiagazdálkodási szolgáltatások területére.

Energiakereskedőként partnerei körében megtalálhatók a hazai kis- és középvállalkozások és a nagyvállalatok egyaránt. Az ALTEO 2008 márciusában kezdte működését, árbevétele 2011-ben 4,86 milliárd forint volt. Érdekeltségi körébe tartozik többek között a győri és a soproni fűtőerőmű, valamint több, megújuló energiát hasznosító kiserőmű is. A társaság részvényei 2010. október 11-én megjelentek a Budapesti Értéktőzsde parkettjén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik