Szórakozás

Életveszélyesen egészítették ki zsebpénzüket

Iskola után, kocsival indult csatornafedlapokat lopni két tizenéves Szegeden, mert kevés volt a zsebpénzük. A lopás mellett közúti veszélyeztetés miatt is felelniük kell

A két jó barát Újszeged területéről összesen kilenc csatornafedlapot szedett fel, életveszélyes helyzetet teremtve. A vasat  január 29-én elvitték az egyik MÉH telephelyre, ott foglalták le a rendőrök azokat – tudta meg a Szeged24 a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatán.

A gyanúsítottak kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek. Azt mondták a nyomozóknak, hogy iskola után kocsikáztak a városban, eközben jutott eszükbe, hogy így tudnák kiegészíteni a zsebpénzüket. Lopás és közúti veszélyeztetés bűntette megalapozott gyanúja miatt indult ellenük büntetőeljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik