Szórakozás

Tetten érték H. Henriket, a besurranót

Lakásukban szembe találta magát a tulajdonosokkal az a 34 éves férfi, aki kedden két szegedi házba is besurrant, hogy készpénzt lopjon.

Séta közben szemelte ki H. Henrik az egyik Veresács utcai házat. Látta, hogy nincs bezárva a bejárati ajtó, ezért úgy döntött, hogy bemegy és körülnéz, mit lehet elvinni. Nem járt sikerrel, ugyanis az ingatlan tulajdonosa otthon tartózkodott, és amint belépett a férfi a lakásba, a sértett kérdőre vonta, hogy mit keres. A megilletődött személy zavart választ adva sarkon fordult és elment a helyszínről.

Nem adta a fel azonban, hogy lopni fog, ezért néhány méterrel arrébb egy magánház nyitott kapuján bejutva bement a lakásba, majd elemelte az asztalon lévő pénztárcát benne 100 ezer forinttal. Az elkövető a magánház kapujában összetalálkozott a tulajdonossal, aki a tolvaj után szaladt. H. Henrik egy idő után megállt, kivette zsebéből a pénzt és a sértett elé dobta, majd tovább futott. Nem jutott messzire, ugyanis az időközben értesített rendőrök azonnal a helyszínre siettek, elfogtáktolvajt. A további vizsgálat során kiderült, hogy a gyanúsított korábban is próbálkozott hasonló jogellenes cselekménnyel.
A Szegedi Rendőrkapitányság H. Henrik ellen – őrizetbe vétele mellett – lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik