Szórakozás

Újabb kábítószeres elfogások és házkutatások Kecskeméten

Kábítószer fogyasztókat és terjesztőket ellenőriztek a kecskeméti rendőrök. A házkutatások során drog mellett előkerültek, mérőeszközök, hamis pénz és egy gázpisztoly is.

A Kecskeméti rendőrök kábítószerrel való visszaélés miattindítottaknyomozást a 26 éves kecskeméti S. Richárd  és a 47
éves péceli O. József ellen. Az akció után a kábítószerfogyasztói kört is ellenőrizték a nyomozók, négy kecskeméti férfi lakásában házkutatást tartottak, majd előállították őket – tudta meg a Szeged24 a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.

H. András a házkutatás során nem volt otthon. Nála összesen 2764 gramm különböző fajtájú kábítószergyanús anyagot foglaltak le, különböző méretű kiszerelésekben. Ezek közül két csomag tartalmát vizsgálták meg gyorsteszttel, ezek amfetamin hatóanyagot jeleztek.

Lefoglaltak még olyan eszközöket is pl. mérlegeket, melyeket a kábítószer kiméréséhez használhattak, valamint egymillió forint készpénzt. Találtak a rendőrök két 10 000 forintos és hat 5000 forintos papírpénzt, melyek között hamisak is voltak, mivel a bankjegyek közül néhányon ugyanaz a sorszám szerepel. Megtaláltak és lefoglaltak még egy gáz-riasztó fegyvert is.

H. András ellen elfogatóparancsot adtak ki. Ezután a férfi június 14-én önként jelentkezett  a rendőrségen. Őrizetbe vették, majd a Kecskeméti Járási Ügyészség indítványára  előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik