Sport

Ismét kikaptak a magyar női röpisek

noi-roplabda-valogatott(210x140)(2).jpg (röplabda, )
noi-roplabda-valogatott(210x140)(2).jpg (röplabda, )

A magyar női röplabda-válogatott három sima szettben kikapott a házigazda bolgároktól a várnai Eb-selejtező második fordulójában.

Az F csoportban a magyar nők a lettekhez hasonlóan nyeretlenek, és a szombati bolgárok ellen sem javult a mérleg – a paprformának megfeleően.

Várnában a házigazdák ellen lépett pályára a Németh Lajos irányította csapat, amely szettet sem tudott nyerni a jóval esélyesebb vendéglátók ellen, a másik meccsen a csehek szintén három szettben verték a letteket..

A négy csapat a jövő héten, Budaörsön is összecsap egymással, s a két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.

“Jobban játszottunk, mint a csehek elleni mérkőzésen – nyilatkozta Németh Lajos szövetségi kapitány. – Ha a lányok vasárnapig is így teljesítenek,szerintem meg tudjuk verni a letteket. Sajnos rövid volt a felkészülés és több nagyon jó játékos nincs itt a válogatottban, ami meg is látszott, hiszen a lélektani fordulópontoknál nem tudtunk eredményesek lenni. Érezhető még, hogy a lányok nincsenek teljesen összeszokva, de látom a fejlődést és napról napra jobban játszanak. A küzdéssel és a hajtással nincs probléma, az egész válogatott odatette magát a bolgárok ellen, sajnos ez nem mutatkozik meg az eredményben, több volt ebben a meccsben“.

Eredmény – Női röplabda Eb-selejtező, F csoport, Várna

2. forduló:

Bulgária-Magyarország 3-0 (13, 18, 16)

Csehország-Lettország 3-0 (15, 20, 11)

A csoport állása: 1. Csehország és Bulgária 6-6 pont, 3. Lettország és Magyarország 0-0

A vasárnapi program:

Magyarország-Lettország 14:30 ó

Csehország-Bulgária 17 ó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik