Belföld

Ökoturisztikai központot adnak át Győrszemerén

bicikliző-család (kerékpár, )
bicikliző-család (kerékpár, )

Ökoturisztikai központot adnak át szombaton Győrszemerén: a népi építészet elemeit magán viselő épület a sokoróvidéki kalandozások kiindulópontjául és pihenőhelyül szolgál a turistáknak.

A kerékpáros turizmus népszerűsítésére felnőtt és gyermek kerékpárokat vásároltunk, amelyeket a sokorói táj szépségeit két keréken felfedezni szándékozó vendégek vehetik igénybe – mondta Horváth Gyula polgármester.

Szólt arról, hogy az ökoturisztikai központ a mikrotérséget bemutató állandó és időszaki kiállításoknak is helyet ad. A tervek szerint bemutatják a környék élővilágát, hagyományait, felvonultatják népművészeti emlékeit.

Az új létesítmény számára egy mintegy százéves házat renováltak úgy, hogy megőrizték a benne rejlő szépségeket, köztük a boltíveket, a gádort, a nádtetőt, a belső tereket viszont a mai igényeknek megfelelően alakították ki. A központ padlófűtést kapott és alkalmassá tették arra, hogy mozgássérültek is részt vehessenek programjain.

A mintegy 55 millió forintos fejlesztéshez 39 millió forintot nyert el a Leader program keretében az Együtt Győrszemeréért Egyesület. A fennmaradó hányadot a 3200 lakosú község önkormányzata adta hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik