Belföld

Három nagyarany a móri borvidék seregszemléjén

Rekordszámú, 172 bormintát neveztek az idei móri borvidéki versenyre, ahol három nagyarany is született.

1996 óta, amióta borvidéki borversenyeket szervez a hegyközség, még soha nem neveztek olyan sokan, mint az idei Szent György napi borversenyre: 43 termelő 172 borát hozta el Mórtól Csákberényen át Zámolyig, sőt Csákvárról és Nagyvelegről is érkeztek zsűrizni való nedűk- mondta el a verseny díjátadó ünnepségén Varga Máté,a Móri Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke az fmh.hu-nak.

Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára, a négy zsűri elnöke szerint sokan azt hitték, kiemelkedően jó évjárat lehet a 2011-es, ám a nagy melegek miatt a savak az ország más borvidékein gyakran kiégtek, így olykor túlzottan is lágy borokat adott a tavalyi esztendő. Nem úgy a móri borvidéken – emelte ki pozitívumként -, itt sikerült a savgerincet megőrizni, ami igazán jót tett a boroknak.

Az eredményeket Frey Szabolcs borvidéki titkár összegezte: 147 fehér, 11 vörös és 3 rozé bort vettek górcső alá – azaz inkább szájukba – az ítészek, ezen kívül 11 borkülönlegességről is véleményt kellett mondaniuk. Igen szép számú, 24 aranyérem született, 78 ezüst és 52 bronz, valamint néhány oklevél társaságában. Három nagyaranyat is kiosztott a zsűri: Balázs Sándor ezerjó aszúja, a Geszler Pincészet chardonnay fajtájú bora és a Bozóky Pincészet töppedt szőlőből készített ezerjója érdemelte ki a legmagasabb pontszámokat.

A „klasszikus” ezerjók közül Vécsei Béla nedűje érte el a legmagasabb pontszámot, így ő kapja majd meg az Év Ezerjója kitüntető címet a móri bornapokon. Mór város díját a Geszler Pincészet képviselője vehette át Fenyves Péter polgármestertől. A Frey Pincészet a minisztérium díját, ifj .Sáfrán András a hegyközségek Nemzeti Tanácsának elismerését, míg Belecz József a Brindisi Szent Lőrinc Borrend és a német kisebbségi önkormányzat elismerését vehette át, a hegyközség díját a Miklós Pincészet (miklóscsabi) érdemelte ki – tudósított az fmh.hu.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik