Szórakozás

Ittas vezetésből verekedés, verekedésből kórház

Egy részeg autóstól elvették barátai a slusszkulcsot. Ebből verekedés lett, aminek a végén életveszélyes állapotban vitték az ittas sofőrt a kórházba.

Egy felsőszentiváni buliban egy 38 éves csávolyi férfi június 16-án ittas állapotba került, majd autóba ült és hazavitte egy ismerősét a faluba. Ezután visszament a családi házhoz, majd ismét szándékában állt autót vezetni -tudta meg a Szeged24 a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A buli résztvevői, köztük egy 27 éves német állampolgárságú férfi, hogy megakadályozzák az ittas vezetésben, elvették tőle az autó indítókulcsát. Fél óra elteltével az ittas férfi támadólag közeledett a német állampolgár felé, aki szerette volna elkerülni az összetűzést, így kezeivel megpróbálta elhárítani a férfi közeledését. A csávolyi férfi elesett az aszfalton, és ennek következtében súlyos életveszélyes sérülést szenvedett, a mentők 22 óra 30 perckor kórházba szállították.

A német férfi ellen – aki szabadlábon védekezik – a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés okozása miatt, a magyar férfi ellen pedig ittas vezetés miatt indul eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik