Sport

Kikaptak a röplabdázók a lettektől

A magyar férfi röplabda-válogatott négyszettes vereséget szenvedett Lettországtól a szegedi Európa-bajnoki selejtezőn.

“Egy rutinosabb csapat megvert minket, ez történt” – értékelt Kelemen István szövetségi kapitány.

“Sajnos, a hazai röplabda körüli válság is rányomta a bélyegét a mai mérkőzésre, jó pár játékos távolmaradt a válogatottól. Sok a fiatal, rutintalan röplabdás a keretben, emiatt a lélektani fordulópontoknál nem tudtunk eredményesek lenni.

Sok olyan hibát követtünk el, amit normális körülmények között nem szabadott volna. Azért a csapat becsületére váljék, hogy óriási küzdelem és akaraterő van bennük annak ellenére, hogy tudják, kevés az esély az Eb-re való kijutásra” – mondta a kapitány.

A meccsen egyébként a második szett lett a mieinké. A csoport küzdelmei pénteken folytatódnak, akkor a spanyolokkal játszunk. A négy csapat a jövő héten Rigában is összecsap, és a két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.

Eredmények – F csoport, 1. torna (Szeged), 1. forduló

Lettország – Magyarország 3-1 (19, -18, 19, 19)

A csoport másik mérkőzésén:

Franciaország – Spanyolország 3-1 (18, 14, -17, 26)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik