Sport

Női röpiseink elbukták első meccsüket

A magyar női röplabda-válogatott három sima szettben kikapott a cseh csapattól az Európa-bajnoki selejtezősorozat Várnán zajló tornájának pénteki első fordulójában.

Csapatunk még csak megnehezíteni sem tudta a cseh csapat dolgát, hiszen mindhárom játszmát könnyedén hozták ellenünk.

A két csapat – Bulgáriával és Lettországgal kiegészülve – a jövő héten, Budaörsön is összecsap egymással, s a két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végző válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.

“Az első játszmában a csapat jelenlegi állapotához mérten a maximumot nyújtotta – nyilatkozott Németh Lajos szövetségi kapitány. – A folytatásban azonban kiütközött a két csapat közötti tudáskülönbség, előjöttek a hibák, és ezért vesztettük el ilyen nagy arányban a második és a harmadik szettet. Összességében elmondhatom, hogy ezzel a háttérrel, gondolok itt a sportág nehéz körülményeire, ettől a szakmailag sem a legerősebb magyar válogatottól ma ennyire futotta. Ami a folytatást illeti, nincs bennem hiú remény, hiszen a bolgárok is nagyon erősek, talán a lettek ellen lehet keresnivalónk.”

Eredmény – röplabda Eb-selejtező, F csoport
Csehország-Magyarország 3-0 (17, 8, 12)

A további program:
szombat:
Csehország-Lettország 14:30 ó
Magyarország-Bulgária 17 ó

vasárnap:
Magyarország-Lettország 14:30 ó
Csehország-Bulgária 17 ó

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik