Szórakozás

Egy rablás, két nap, négy lopás, tizenhét év

Két nap alatt egy rablást, és négy lopást követett egy 17 éves kiskunfélegyházi fiatalember, aki már őrizetben várja további sorsát.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság rablás és lopás gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves helyi férfi ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján a férfi június 9-én este Kiskunfélegyházán leszólított egy 67 éves nőt, megkérdezte, mennyi az idő. Miután a sértett válaszolt, ő fellökte, majd a nő táskáját megpróbálta elvenni. Mivel azt a sértett nem engedte el, így kb. fél méteren keresztül az úttesten vonszolta az idős nőt, majd a táskát megszerezve elszaladt.

A fiatalember 10-én délelőtt meglátogatta egy 59 éves férfi ismerősét, akitől kért egy kávét. Amíg a kávé készült, az elkövető az asztalról felvette ismerőse pénztárcáját, amiből kivette a pénzt, majd elfutott, közben pedig eldobta a tárcát. Ugyanaznap délután a férfi a városban egy 74 éves nő kosarából lopta el annak pénztárcáját, majd elszaladt.

Az elkövető 11-én hajnalban Kiskunfélegyházán ismét leszólított egy 41 éves nőt, válláról lerántotta a táskáját és zsákmányával elfutott.

Azzal az ürüggyel, hogy bocsánatot kérjen, a férfi 11-én reggel visszament 59 éves ismerőséhez.  A sértett közben megtalálta a tárcáját, ami ekkor már a nadrágzsebében volt. Az elkövető bocsánatkérés helyett inkább ismét ellopta a tárcát, majd elmenekült.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozó június 11-én elfogták az ámokfutó tolvajt és őrizetbe vették. A rendőrség kezdeményezi a fiatalkorú előzetes letartóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik