“Nem indulunk teljesen esélytelenül, és bár nem játszottunk már egy éve komolyabb mérkőzést, nem feltartott kézzel lépünk pályára a franciák és a spanyolok ellen sem – nyilatkozta a keddi, szegedi sajtótájékoztatón Kelemen István szövetségi kapitány. – A lettek ellen van a legtöbb esélyünk, egy győztes rajt nagyot dobna a csapat hangulatán.”
A szakember elmondta, az ellenfelek valószínűleg sokkal jobb körülmények között készülhettek fel és nem sújtja őket annyi gond, mint a magyar válogatottat. A legnagyobb problémának azt nevezte, hogy a korábbi kulcsjátékosok jelentős része lemondta a szereplést, így a legjobbjait kénytelen nélkülözni. Azonban – szögezte le a szegedi médiaeseményen – “kialakult egy fiatal új gerinc, melyet olyan röplabdások alkotnak, akik korosztályos kontinenstornákon szerepeltek már korábban”.
A magyarok szeretnének visszavágni a baltiaknak, akik tavaly Kecskeméten 3:2-re, Rigában pedig 3:1-re győztek.
A négy csapat jövő héten Rigában is összecsap egymással, s a két körmérkőzéses torna eredményeinek összesítése alapján első helyen végzett válogatott kijut a jövő évi Eb-re, míg a második pótselejtezőt játszhat.
A szegedi Eb-selejtezőtorna programja |
Csütörtök: Péntek: Szombat: |