Belföld

Pénzügyi okok miatt elmarad A Tánc Fesztiválja Veszprémben

tánc (tánc, )
tánc (tánc, )

Pénzügyi okok miatt idén biztosan nem rendezik meg A Tánc Fesztiválját Veszprémben - tájékoztatták a szervezők az MTI-t kedden.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója elmondta: a fesztivál pénzügyi hátterét eddig is a várszínház költségvetéséből előlegezték meg, majd utólag, a pályázatokon elnyert összegből fizették vissza a “kölcsönt”.
Idén azonban a várszínház is olyan szűkös támogatást kapott, amelyből “a mindennapi működés is nehézkes” – fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy ebben az évadban a pályázati lehetőségek megszűntek, ezért a fesztivál támogatás nélkül maradt.

Veszprém önkormányzata 1,5 millió forinttal támogatta a fesztivált, amelynek költségvetése azonban tízszer ekkora, még úgy is, hogy a fellépők minimális honoráriumért jöttek Veszprémbe – mondta el az MTI kérdésére Vándorfi László.
Krámer György, a fesztivál művészeti igazgatója szerint a szakmai partnerek meglepődtek és megdöbbentek a hír hallatán. Kiemelte: jövőre megpróbálják megszervezni a fesztivált.

A Tánc Fesztiválja országos és nemzetközi kortárs összművészeti találkozót 16. alkalommal rendezték volna meg Veszprémben május 27. és június 2. között, a szervezők tájékoztatása szerint több mint tíz együttes fellépésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik