Szórakozás

Börtönben az álrendőr

borton(960x640)(2).jpg (börtön)
borton(960x640)(2).jpg (börtön)

Egy korábbi zárkatársa kérésére próbált zsarolni egy nemrég szabadult férfi Szegeden.

Lopásból származó ékszereket akart megszerezni egy férfi Szegeden, aki rendőr századosnak adta ki magát. Az akkor még ismeretlen tettes március 18-án kereste fel a nőt lakásában. Megzsarolta, hogy amennyiben nem mondja meg, hol vannak a férje által állítólagosan ellopott ékszerek, az utcán várakozó akciócsoport elfogja és börtönbe zárja, gyermekei pedig állami gondozásba kerülnek. Miután az asszonyt közölte, hogy nincs tudomása ékszerekről, a zsaroló távozott.

A férfi augusztus 5-én újra visszament a nőhöz, de akkor annak férje is otthon volt, aki azonnal hívta a rendőrséget. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya zsarolás miatt őrizetbe vette N. Imrét. A 42 éves férfit – vallomása szerint – egy korábbi zárkatársa kérte meg, hogy próbáljon kiszedni valamit az asszonyból, hátha annak birtokában vádalkut tudnának kötni.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást befejezte, az iratokat az előzetes letartóztatásban lévő álrendőr elleni vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik