Szórakozás

Majka bevallotta: ilyen felekezetbe járt

Az ózdi rapper egy interjúban mesélt arról, hogy jó ideig a pünkösdiek gyülekezetébe járt.

Majka egy interjúban őszintén mesélt fiatalkori drogozásáról és arról is, hogy mindeközben milyen fontos volt számára a vallás. A drogokról és a gyakori verekedésekről senki nem tudott.

“A drogokról sem tudott senki, úgy intéztem, hogy nem vették észre. Minket nem úgy neveltek, mint mondjuk Budán, az I. kerületben a gyerekeket. Nem jöttek elénk autóval a diszkóhoz, hogy megnézzék, minden rendben van-e” – mondta a Vasárnapi Híreknek adott interjújában a zenész.

Fotó: Neményi Márton

Majka arról is mesélt, hogy még a balhés évek alatt is nagyon fontos volt számára a vallás, szüleivel pedig rendszeresen jártak egy gyülekezetbe, a pünkösdistákhoz.

“Fontos számomra a hit, de annak egy “light verziója”. Istenfélő embernek tartom magam, de gyarlónak is. Nem tudnám betartani azokat a szabályokat, amiket a “főnök” hozott. Hiszem, hogy a Jóisten látja, ki őszinte. Bánja a fene, hogy ki zsidó, arab, szlovák, cigány. Nálam rossz ember és jó ember létezik” – árulta el a SuperTV2-n hamarosan saját műsorral debütáló Majka, aki azt is hozzátette, ha Ózdon maradt volna, valószínűleg már rég börtönben lenne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik