Belföld

Ajándékoztak Fehérvár Angyalai

fehérvár angyalai (fehérvár angyalai, )
fehérvár angyalai (fehérvár angyalai, )

Idén több mint 70, állami gondoskodásban élő gyermek kapott ajándékot.

Karácsonyi műsorral és ajándékcsomaggal várták a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ ellátórendszerében nevelkedő gyermekeket Fehérvár Angyalai. 2010-ben indult az adományozó akció, amelynek célja, hogy minden évben más és más rászoruló célcsoportnak tegye szebbé a karácsonyát.

A szerdai ünnepségen Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte: Ezzel a kezdeményezéssel is az a célunk, hogy egy kicsit szebbé, örömtelibbé tegyük a következő napokat. Az évben nagyon sok olyan pillanat van, amit szeretünk, de talán a karácsony az az időszak, amikor egymás felé fordulva jobban figyelünk a másikra. Azt kérem, és kívánom mindannyiunknak, hogy ez a figyelem tartson egész éven át.

Forrás: ÖKK

Deresné Tanárki Mária, a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ vezetője elmondta: Mi nemcsak a karácsonyi időszakban, hanem éven át érezzük a törődést, a figyelmet a város részéről. Példaértékű az a gondoskodás, az a szociális érzékenység, amellyel Székesfehérvár Önkormányzata, polgármesterével az élén, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek felé fordul.

A Ciszterci Szent István Gimnázium 5.b osztályosai adtak műsort: a 33 gyermek betlehemes játékot adott elő. Ezután adták át a 75 gyermeknek a csokoládét, teát, mézet, lekvárt, aszalt gyümölcsöt tartalmazó ajándékcsomagokat. A karácsonyi műsor zárásaként a Just Dance Tánccsoport swing-összeállítását élvezhették a meghívott gyermekek és felnőttek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik