Szórakozás

Fa Nándor 60 éves

fa-nandor(210x140)(2).jpg (fa nándor, )
fa-nandor(210x140)(2).jpg (fa nándor, )

Kedden ünnepli 60. születésnapját Fa Nándor háromszoros földkerülő vitorlázó.

Fa Nándor esetében a 60. születésnap nem sportpályafutása összegzését, illetve az emlékek felidézését jelenti, mivel tavaly decemberben bejelentette, hogy 15 év után visszatér az óceáni versenyzéshez, s egy négyéves terv megvalósítására készül. Ennek csúcsát a 2016-17-es Vendée Globe szóló, kikötés nélküli földkerülő viadal jelenti majd. Egy új, 60 lábas (18 méteres) hajót épít, hogy a hajóosztály világbajnoki sorozatában induljon. Novemberben állt volna rajthoz az első versenyen, de egy szabályváltozás miatt halasztásra kényszerült.

“Az év elején véget ért Vendée Globe után az osztály előírásait szabályozó IMOCA változtatott egy-két dolgon, levonva a tanulságokat. Az új szabályozás része, hogy mivel a mostani verseny során három tőkesúlyvesztés is történt, a jövőben csak kovácsolt rozsdamentes acélból készült tőkesúlytestet lehet használni – mondta az MTI-nek Fa Nándor. – Ezt a tőkesúlyanyagot egy cég gyártja a világon, amely Franciaországban található. Augusztus közepére tudják legyártani, szeptember közepén tudjuk formára marni, így a hajó a novemberi Transat Jacques Vabre versenyre nem készülhet el.”
Fa Nándor hozzátette, ősszel tudják vízre tenni az új hajót, s tavasszal indulhat el első versenyén.

A fizikai felkészülésről elmondta, hogy lassan, de biztosan kezdi visszanyerni régi formáját: 
“Kenus koromban készültem utoljára edzéstervvel, de azóta is kondiban tartom magam, folyamatosan sportolok. A hajóépítés egyébként kemény fizikai feladat, rengeteg rohangálással jár, három hónap alatt öt kilót fogytam, s kiszálkásodtam. Rendszeresen futok, biciklizem, s nemsokára elkezdek újra kajakozni is.”

Elárulta, a születésnapi ünnepségre szűk családi, baráti körben kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik