Poór Csaba, a magyar szövetség (MRSZ) elnöke a hétfői sajtóbeszélgetésen elmondta: a döntést a szervezet szakmai kollégiuma hozta meg, hátterében pedig morális okok állnak.
A szövetség közleménye így fogalmaz: “Hollósy Lászlót szakmailag a magyar röplabdázás elismeri, viszont morálisan nem felelt meg a Fair Play szellemének. A MRSZ álláspontja szerint egy Szövetségi Kapitánynak nem csak szakmailag, hanem erkölcsileg is példát kell mutatnia. A Magyar Röplabda Szövetség a döntés előtt a következő kérdéseket tette fel magának: Lehet-e a magyar röplabdázásnak olyan Szövetségi Kapitánya, aki mérkőzés alatt magára hagyja a csapatot? Lehet-e a magyar röplabdázásnak olyan Szövetségi Kapitánya, aki szembe megy a nemzetközi Fair Play elvárásokkal?”
Ugyanennek a grémiumnak február 19-ig kell javaslatot tennie az új szövetségi kapitány személyére. Az elnök hozzátette, elsősorban magyar szakemberben gondolkodnak, de az sem kizárható, hogy külföldi tréner ül le a kispadra.
Az MRSZ elnöke megjegyezte, a válogatott új szövetségi kapitányával szemben az lesz az elvárás, hogy a gárda kijusson a jövő évi Európa-bajnokságra, amelynek selejtezőjét májusban rendezik. A magyar csapat a franciákkal, az izraeliekkel, valamint egy, az első selejtezőkörből érkező együttessel találkozik majd. A kvartettből az első helyezett automatikusan kijut a kontinensviadalra, amelyet Hollandia és Belgium közösen rendez majd, a másodikok pótselejtezőt játszanak.
Hollósy 2012 december óta irányította a válogatottat, amellyel a vb-selejtezőn az első körből továbbjutott, a második forduló tornáján pedig a harmadik helyen végzett, így az elmúlt évek legsikeresebb szereplését hozta össze a nemzeti csapat.