A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei a napokban, Nagylak térségében tartott közúti ellenőrzés során megállítottak egy török állampolgárságú férfi által vezetett, török rendszámú tehergépjárművet.
A sofőr a bemutatott okmányok alapján különböző ruházati terméket szállított Törökországból Litvániába.
A pénzügyőrök kockázatelemzés alapján a jármű rakterét felnyitották, melynek során az első két sorban található zsákokból különböző világmárka jelzésével ellátott ruházati termékek kerültek elő. Hosszas pakolás után összesen 3836 db közismert logóval ellátott férfinadrág és gyermekpóló került elő.
A szakértő előzetes véleménye alapján a ruházati termékek hamisítványok, azok forgalomba hozatalához nem rendelkeznek a jogtulajdonosok engedélyével.
A pénzügyőrök a 24 millió forint piaci értéket meghaladó ruhaszállítmányt lefoglalták, az ügyben a pénzügyi nyomozók ismeretlen elkövetővel szemben, áru hamis megjelölésének bűntette miatt eljárást indítottak.