Szórakozás

Forró italok a téli hidegben – receptekkel

Unja már a didergést? Készítse el néhány perc alatt a cikkben található italokat, amelyek nemcsak felmelegítik, hanem táplálják is szervezetét a tavaszi hidegben is.

Vannak, akik pokrócba burkolózva, kályha mellett töltenék el azt a pár hideg napot, amíg a természet csúfot űz így márciusban. A réteges öltözködés és testmozgás mellett azonban nem szabad megfeledkeznünk a táplálékok fűtő hatásairól, különösképp a forró, fűszeres italokról, amelyeknek kifejezetten a hidegben hódolhatunk. Lássuk, melyek a kedvenc forró italok, és hogyan érdemes ezeket elkészíteni!

Krampampuli

A szó eredete feltehetően a crampus (ördög) szóból származik, ami jelzi, hogy ez az ital bizony nem tündérmese. Eredetileg cukorral, borral, citrommal, tojással és sok-sok szilvapálinkával készítik, azonban létezik kímélőbb változata is, mi ezt részesítettük előnyben. Ennek alapja a forralt bor, amit rummal, mandulával, dióval és asztalt gyümölcsökkel egészítünk ki. Ez utóbbiak egyik alkotója a szilva, ami A-, B-, C-vitaminban, rostban gazdag, vas, kalcium és szelén tartalma miatt óvja a sejteket, és véd a csontritkulás ellen. A krampampuli aszalványaihoz soroljuk a datolyát is, ami kiválóan regenerálja a megfáradt szervezetet, magas magnézium és B-vitamin tartalma miatt pedig jótékonyan hat az idegekre. Az ital elkészítéséhez szükségünk lesz néhány szem fügére és mazsolára: előbbi emésztésre, savtúltengésre, utóbbi gyulladásokra, immunerősítésre kiváló. Ennyi földi jó után lássuk, hogyan készül ez az ördögien jó ital!

Hozzávalók: apróra vágott cukrozott narancshéj, aszalt szilva, datolya, füge, mazsola, darabos dió, mandula, 50 dkg kockacukor, 3-4 dl rum, 1 l vörösbor, 1 l sötétre főzött tea.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik