Belföld

Lovagi torna Győrben

lovag (lovagi torna)
lovag (lovagi torna)

Lovagi tornákkal, lovagkori kosztümös felvonulással, legendák, misztériumok megelevenítésével idézik fel a középkori udvari kultúra rituáléit a Szent László Napokon Győrben a hétvégén.

A pénteken nyíló háromnapos rendezvény látványos eseménye lesz a lovagkori kosztümös felvonulás. A királyi udvar népe, köztük lovagok, zászlóforgatók, hagyományőrző lovagrendek vonulnak végig a belváros utcáin és invitálják a városlakókat a színes programokra – mondta Serfőzőné Tóth Andrea, a polgármesteri hivatal kulturális főosztályának vezetője.

A Mosoni-Duna-menti Aranyparton kézműves forgatag, mesterségek bemutatója, lovagi táborok, gyalogos és lovas tornák, ügyességi játékok várják a közönséget. Lesz hagyományőrző íjászverseny és párbaj, botvívás és kopjatörés. Szent László király és a kun vitéz legendájának ütközetét hagyományőrző csapatok elevenítik meg.

Szent László király nevének napján, június 27-én a győri önkormányzat díszközgyűléssel tiszteleg a történelmi személyiség előtt, míg a püspökség évről évre szentmisével és körmenettel ünnepli a szent királyt. A 27-i körmeneten a helyi Bazilikában található Szent László-herma mellett körbehordozzák a magyarság másik nemzeti ereklyéjét, a Szent Jobbot is, amely az ünnepi eseményre érkezik a budapesti Szent István-bazilikából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik