Belföld

Gyorsan levonuló árhullám várható Fejér megyében

Az emberi élet és az anyagi javak védelme a legfontosabb az árvízi felkészülés és védekezés során – hangzott el a Fejér Megyei Védelmi Bizottság június 4-ei, rendkívüli ülésén, Székesfehérváron. A testület, dr. Dorkota Lajos elnök vezetésével, 21 témakörben döntött a következő időszak feladatairól. A Dunán levonuló árhullám a megyében Ercsit, Adonyt, Kulcsot, Rácalmást, Dunaújvárost, Kisapostagot és Baracsot érinti közvetlenül.

Kiss Jenő, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér Megyei Üzemmérnökségének vezetője a tanácskozást követő sajtótájékoztatón kiemelte: Fejér megyében a Duna előreláthatólag az eddig mért legnagyobb vízállás közelében tetőzik vasárnap, vagy a jövő hét elején. A folyó teljes megyei szakaszán, valamint a váli és a Szent László-vízfolyásnál június 4-én 6 órától I. fokú árvízvédelmi készültséget tartanak.

Az árhullám várhatóan rendkívül gyorsan levonul, ugyanakkor több településen ártéren épület ingatlanokat, valamint mezőgazdasági területek önthet el a medréből kilépő folyó. Az önkormányzatok védekezési feladatainak szakszerűsége érdekében a vízügyi igazgatóság egy-egy szakembert delegál a településekre. A későbbi apadás során a megyében további veszélyforrás lehet a Duna-parti löszfal süllyedése.

Dr. Dorkota Lajos, kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke hangsúlyozta: Fejér megyében a védekezésben részt vevő szervezetek összehangoltan készülnek a Dunai árhullám miatt szükséges feladatok végrehajtására. Az elsődleges szempont az emberi élet megmentése, az anyagi kár megelőzése, mérséklése, továbbá a létfontosságú rendszerek – mint például az áram- és ivóvíz-szolgáltatás – védelme.

Az ideiglenes védművek kialakításához a homokzsákok rendelkezésre állnak, amelyeket az önkormányzatoknak kell igényelniük. Magosi Lajos tű. ezredes, katasztrófavédelmi igazgató, a védelmi bizottság elnökhelyettese elmondta: a medréből kilépő Duna nagy valószínűséggel olyan árterületen épült hétvégi házakba is betör majd, amelyekben most életvitelszerűen élnek. Ezen ingatlanok tulajdonosait az önkormányzatok folyamatosan értesítik. Az ott élőknek a szükséges felszereléseikkel (többek között személyes iratok, orvosságok, váltóöltözet) még az árhullám megérkezése előtt el kell hagyniuk az ingatlanjaikat, és a kisállatokat is el kell szállítani.

Ennek érdekében a védekezésben résztvevők számítanak az érintettek együttműködésére.  Fontos, hogy a veszélyeztetett épületeket áramtalanítsák, zárják el a víz- és gázvezetéket. Az érintett állampolgárok ideiglenes elhelyezése az önkormányzatok bevonásával történik. Az ártéri területek elhagyását a rendőrség folyamatosan ellenőrzi majd. Magosi Lajos tű. ezredes a katasztrófavédelem rendkívüli intézkedéseit összegezve még elmondta: megerősítik a főügyelet és a műveletirányítás, valamint szükség esetén a hivatásos tűzoltók készenléti szolgálatát. Az érintett települések védekezési feladatait egy-egy nagy tapasztalattal rendelkező katasztrófavédelmi tiszt is segíti majd a helyszínen-tudtuk meg a Fejér Megyei Védelmi Bizottság, és a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Fehérvár24-hez eljuttatott közleményéből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik