A TISPOL (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata)évente több alkalommal nemzetközi közúti ellenőrző akciókat szervez. Ezeket az akciókat a TISPOL-hoz csatlakozó 29 ország területén egyidejűleg, egységes céllal hajtják végre. Minden egyes kampány egy-egy kiemelt közlekedésbiztonsági kockázatú jogsértő cselekmény, vagy jelenség visszaszorítására irányul.
A TISPOL Operational Group éves ellenőrzési terve alapján az „European Operation Speed” közlekedésbiztonsági ellenőrzés európai szintű végrehajtása 2013. tizenhatodik hetében történik, mely kifejezetten a sebességellenőrzésre terjed ki.
Az akció hátterében az áll, hogy Európában – s ezen belül Magyarországon is – a sebességtúllépés a közúti tragédiák legfőbb oka. Évek óta az összes személyi sérüléses közúti baleset mintegy 27%-a, a halálos kimenetelű baleseteknek megközelítőleg 40%-a vezethető vissza a gyorshajtásra.
Magyarországon a fokozott sebességellenőrzés április 18. és 2013. április 20. között tart. Az akció országos szintű. A fővárosban, valamennyi megyében és a gyorsforgalmi utakon egyaránt számítani lehet a Megyei Kormányhivatalok Közlekedési Főfelügyelőségeinek munkatársaival együttműködve végrehajtott ellenőrzésekre.
Az akcióban a rendőrség valamennyi mobil és fix sebességmérő eszközét működteti.