Szórakozás

A védekezéshez mindenütt rendelkezésre áll a megfelelő szakértelem

Az ár- és belvízi védekezéshez az országban mindenütt rendelkezésre áll a szükséges szakértelem és a megfelelő eszközök is – jelentette ki dr. Bakondi György az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója pénteken Szegeden,

A szegedi Megyeházán tartott megbeszélésen a főigazgató a legfrissebb országos adatokat ismertetve elmondta: jelenleg 2777 km töltésen van árvízvédelmi készültség az országban, I .fokú védekezés van 1615 km-en a Tarnán, Túron, Bodrogon, Murán és a Tiszán, I. fokú védekezés van 639 km-en a Sajó, Zagyva, Lónyay főcsatorna, Fehér-Körös, Ipoly és aRába folyókon.

III. fokú a védekezés 523 km-en a Kraszna, a Takta Hortobágy- Berettyón, a Berettyón, a Fekete-, a Sebes-, a Kettős- és a Hármas-Körösön, valamint a Zalaán. Országosan 192 ezer hektárra emelkedett a belvízzel elöntött terület, ebből 90 ezer ha vetés-szántó – tette hozzá a főigazgató.

B. Nagy László kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke kifejtette: a megyei védelmi bizottság a helyi védelmi bizottságokkal szoros kapcsolatot tartva a legfrissebb információkhoz juthat hozzá, és kijelentette: bízik benne, hogy a megyében kitelepítésre nem kerül sor, azonban az illetékesek erre is felkészülnek. B. nagy László a helyzetet illusztrálva kiemelte: az év első három hónapjában lehullott csapadék 100 milliméterrel meghaladja a sokéves átlagot.

– A Tisza szegedi szakaszának vízgyűjtőjén márciusban a sokéves átlag négyszeresének megfelelő csapadék hullott – mutatott rá Kozák Péter, az Alsó-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója, aki hozzátette: a hóban tárolt víz mennyisége a Tisza esetében 40, a Maros esetében 30 százalékkal haladja meg az átlagot. A Hármas-Körös öcsöd-kunszentmártoni szakaszán másod-, a folyó alsóbb szakaszán, illetve a Tiszán, a mindszenti vízmércéhez tartozó szakaszon első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A folyók fölsőbb szakaszáról érkező árhullámok miatt azonban várhatóan még pénteken harmadfokra kell emelni a készültségi fokozatot a Körös bal partján. Dr. Kozák Péter tájékoztatójában arról is szólt, hogy a további vízszintemelkedés miatt a hétvégén, vagy a jövő hét elején Szegeden is el kell rendelni az első fokú árvízvédelmi készültséget. Csongrád megyében Újszentivánon, Mindszenten és Székkutason másod-, hat településen első fokú a készültség. A belvízzel borított területek nagysága a megyében 28 500 hektár.

– A Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről a belvíz miatt eddig 19 esetben történt tűzoltói beavatkozás – tájékoztatott Szatmári Imre tű. ezredes, a katasztrófavédelem megyei igazgatója, a megyei védelmi bizottság elnök-helyettese, hozzátéve, hogy egy esetben a fehértói tanyák védelme érdekében kezdeményezett egyeztetést az igazgatóság a környékbeli horgásztavak üzemeltetőjével és a társhatóságokkal, amely során kirajzolódott, hogy a kiadás alatt álló vízjogi engedély megoldást fog mutatni az itt felmerült problémákra. Az igazgató hozzátette: az igazgatóság rendelkezésére álló 59 mobil szivattyúból 29-et már átadtak az önkormányzatoknak a védekezés segítésre, míg a készleten lévő közel kétszázezer homokzsákból négyezer került az önkormányzatokhoz, amelyek ebből kevesebb, mint ezret használtak fel.

Az ezredes arról is tájékoztatott, hogy a megyei igazgatóság épületében kialakították a veszélyhelyzet-kezelési központot, amely szükség esetén öt fővel harminc percen belül megkezdheti a védelem irányítását, amíg az megyei védelmi bizottság operatív törzse az előírt másfél órán belül meg nem kezdi működését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik