Szórakozás

Közlekedik a család

Közlekedésbiztonsági versenyt szervez a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság olyan családok részére, akik kettő 6 és 18 év közötti gyermeket nevelnek. Fődíj egy Skoda Rapid.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága kiemelt feladatként kezeli a gyalogos, és a kerékpáros balesetek megelőzését -tudta meg a Szeged24 a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.

A közlekedők ezen rétege védtelenebb és kiszolgáltatottabb, ezért az őket érintő  balesetek szinte mindig súlyos sérüléssel, nem ritkán halállal végződnek. A megelőzés érdekében figyelemfelhívó, biztonságos közlekedésre nevelő kampányt indítunk a Magyar Autóklubbal közösen a Rókusi Tesco parkolóban május 11-én.

A 9 órakor kezdődő “Közlekedik a Család” elnevezésű vetélkedőre olyan családok jelentkezhetnek, akik két 6-18 év közötti gyermeket nevelnek. A rendezvényen mind a felnőttek, mind a gyerekek KRESZ tesztet töltenek ki, majd a szülőknek egy ügyességi pályán kell feladatokat végrehajtaniuk személygépkocsival, míg a gyermekek szintén ügyességi feladatokat hajtanak végre kerékpárral. A legeredményesebb család megyénket képviseli a verseny országos döntőjén szeptemberben, a zsámbéki Driving Camp Hungary közlekedésbiztonsági és vezetéstechnikai centrumban. Az országos verseny legkiemelkedőbb családjai magyarországi üdülést nyerhetnek, a fődíj pedig egy Skoda Rapid személygépkocsi.

11 órától kerül sor a hölgyek számára meghirdetett „Boszorkányok négy keréken” című versenyre. Ott az érdeklődők egy gyakorlati pályán hajtanak végre ügyességi feladatokat.

Jelentkezni 2013. május 8-ig lehet a tanacsb@csongrad.police.hu e-mail címen.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik