Belföld

Robbantással fenyegetőzött egy férfi Jánossomorján

Bejelentés érkezett 2012. október 25-én este a rendőrség ügyeletére, hogy Jánossomorján egy férfi az árverezés alatt álló házában magát elbarikádozva az ingatlan felrobbantásával fenyegetőzik.

A mosonmagyaróvári rendőrök a helyszínen találták a 48 éves férfit, aki a bejárati ajtó üvegét betörve jutott be lakásba, melynek zárát a lefoglaló bank aznap lecserélte. Ezt követően székekből emelt barikádot, mellyel az ajtót torlaszolta el.

A fenyegetőző a jánossomorjai körzeti megbízottal folytatott „tárgyalás” közben elmondta, hogy az ingatlanhoz való megérkezése előtt fogyasztott alkoholt. Élete munkája a háza, melyet most a pénzintézet elvett tőle, s inkább felrobbantja, minthogy veszni lássa. A házban két darab 11,5 kg-os Pb-gázpalackot és ugyancsak két darab oxigénpalackot is tart, ezeket ha kell, a robbantáshoz felhasználja. Többször hangsúlyozta hogy nagyon elkeseredett, cselekményében, pedig nagyon eltökélt. A körzeti megbízott és a helyszínt biztosító parancsnok is próbált a férfi lelkére beszélni, majd a tárgyalás során adódó szituációt kihasználva, a bejelentést követő egy órán belül elfogták a robbantással fenyegetőző gyanúsítottat.

Előállítását követően a férfi alkoholszondás ellenőrzésére került sor, mely közepes értéket mutatott. Vele szemben közveszély okozás előkészülete miatt folytat eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik