Belföld

Az egyházüldözés emlékeiből nyílt kiállítás Veszprémben

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes megnyitó beszédében kiemelte, a tárlat szabadsághősöket mutat be, akik arra figyelmeztetnek, hogy "a szabadságot szeretettel, hűséggel is ki lehet vívni".

Ez a kiállítás a szabadságról szól. Nem arról a szabadságról, amiről manapság a politikai viták során beszélünk hanem az esszenciális, a lényegi szabadságról – fejtette ki a közigazgatási és igazságügyi miniszter, hozzátéve, hogy ez a szabadság “csak egy elnyomó hatalommal szemben fogalmazódhat meg”.

“Azok az életsorsok, amikbe itt belepillanthatunk a relikviák kapcsán, a lényegi szabadság egy-egy mozaikját mutatják számunkra: ezek az emberek papként hívek maradtak saját magukhoz, hitükhöz – szabadok voltak” – mutatott rá a miniszter.

Mint fogalmazott, a kiállítás szereplői szükségszerűen kerültek összeütközésbe egy olyan hatalommal, amely “a szabadság legapróbb mozzanatát se tűrte, hiszen pontosan tudta, hogy a szabadság egyetlen atomjával saját létét ássa alá”.

Navracsics Tibor kiemelte, hogy a kiállítás látszólag a kommunizmus üldözött áldozatainak állít emléket, valójában azonban szabadsághősök életének egy-egy szegmensét mutatja be. Mint fogalmazott, a történelemkönyvekben a szabadsághősöket “marcona embereknek” ábrázolják, akik valamilyen természetfeletti tulajdonságokkal rendelkeznek.

Szerinte a kiállítás főszereplői “szelídségükkel figyelmezetnek, hogy szabadságot kivívni szeretettel, békével és hűséggel is lehet. Nekik lett igazuk” – zárta beszédét Navracsics Tibor.

A szocializmusban elhurcolt papok és vértanúk relikviáit bemutató tárlatban megtekinthető a többi között Zadravecz István ferences szerzetesnek a lágerben kenyérbélből gyúrt és cipőkrémmel színezett rózsafüzére, Romzsa Tódor görög katolikus vértanú püspök sálja, a pálosok titkos cserkésztáborozásáról készült napló, Bulányi György – akit az ötvenes évek elején összeesküvés miatt életfogytig tartó börtönre ítéltek – latin nyelvű olvasókönyve, Endrédy Vendel zirci ciszterci főapát börtönben hajtogatott mértani alakzatai.

A Számon-tartva című vándorkiállítás a szervezők szándéka szerint segít abban, hogy hitvallóink és vértanúink emlékét ébren tartsuk. A kiállítás április 21-ig tekinthető meg a Laczkó Dezső Múzeumban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik