Szórakozás

Előzetesben a vásárhelyi rendőrségi rabló

Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte szerdán a Szegedi Városi Bíróság azt a húszéves hódmezővásárhelyi férfit, aki hétfőn megpróbálta a rendőröket kirabolni a hódmezővásárhelyi rendőrkapitányságon.

Kecskés Ákos, a férfi ügyvédje a döntés után az MTI-nek elmondta: védence nem tudta megmondani, milyen oka volt tettének. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy egészséges ember két esetben követhet el hasonló cselekményt, vagy bódult állapotban van, és nem tudja, mit csinál, ezt azonban a jelenlegi adatok kizárják, vagy szándékosan akart bekerülni a börtönbe.    A cselekmény öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható, hiszen két hivatásában eljáró, egyenruhás rendőrrel szemben a rendőrség épületében kísérelt meg fegyveres rablást – magyarázta az ügyvéd.     Kecskés Ákos azt mondta, az épületasztalos szakmájú fiatal férfi munkanélküli, ennek ellenére rendezett körülmények közt élt édesanyjával és nevelőapjával.
A férfi hétfőn egy airsoft pisztollyal akart értékeket rabolni a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. A részletes beismerő vallomás során azt állította, hogy pénzt akart szerezni a rendőröktől.     A fiatalember azzal az ürüggyel kéredzkedett be a kapitányság épületébe, hogy az illemhelyet szeretné használni. Amikor kifelé jött, az ügyeletnél álló két egyenruhás rendőrre egy éles fegyvernek látszó tárgyat fogott, majd értékeik átadására szólította fel őket. A rendőrök testi kényszert alkalmaztak, elvették a fegyvernek látszó tárgyat, és megbilincselték a húszéves férfit.     A fegyverről kiderült, hogy egy éles lőfegyverhez tökéletesen hasonlító 6 milliméteres ASG típusú airsoft pisztoly. (Az airsoft légfegyverekkel játszott hobbisport, 6 vagy 8 milliméter átmérőjű gömblövedéket lőnek ki.)     A fiatalember ellen fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt indult büntetőeljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik