Belföld

Tájékoztatták a Dunaferr helyzetéről a dolgozókat

dunaferr(960x640)(2).jpg (dunaferr)
dunaferr(960x640)(2).jpg (dunaferr)

Evgeny Tankhilevich a több száz résztvevő előtt megerősítette: a korábban leállított 1-es számú kohó átépítésének előkészítése zajlik, és várhatóan jövő tavasszal üzembe tudják helyezni.

Az ISD Dunaferr Zrt. cégvezetője a szakszervezetek által szervezett csütörtöki munkásgyűlésen tájékoztatta a munkavállalókat a vállalatcsoport jelenlegi helyzetéről Dunaújvárosban.

Evgeny Tankhilevich a több száz résztvevő előtt megerősítette: a korábban leállított 1-es számú kohó átépítésének előkészítése zajlik, és várhatóan jövő tavasszal üzembe tudják helyezni. A nagyolvasztó mellett kisebb fejlesztéseket szeretnének befejezni a meleg- és a hideghengerműben, valamint a kokszolónál.

A cégvezető hangsúlyozta, hogy a vállalatcsoport a nehéz helyzet ellenére teljes kapacitással működik, de továbbra is veszteséget termel. A részvényesek ezért az adminisztrációs költségek csökkentése mellett döntöttek – mondta.

A korábban bejelentett 1500 fős létszámleépítés kapcsán megjegyezte: a Dunaferr minden negyedik munkavállalója szellemi foglalkozású, amivel nem lehet versenyképes a piacon. Hozzátette: acél- és vasműként a fizikai dolgozókra van leginkább szükség.

Kiemelte, hogy minden egyes munkavállaló helyzetét külön-külön fogják megvizsgálni, mielőtt elbocsátják.

Evgeny Tankhilevich a magyar kormánnyal folytatott tárgyalásokról annyit mondott: nagyra értékelik a figyelmet, amit az egyik legnagyobb magyarországi munkáltatóként kapnak.

Borbély Zoltán a Központi Üzemi Tanács elnöke közölte: a létszámleépítés, az esetleges tulajdonosváltás és a kohóátépítés közül az utóbbi a legfontosabb, mert folyékony fázis megszűnésével közvetlenül további 3500, közvetetten több tízezer munkahely elvesztésével kell számolni.

Oláh István, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet vezetője arról beszélt, hogy a konszolidált beszámoló 26,3 milliárd forintos veszteséget mutatott a tavalyi évre. Úgy vélte: a főrészvényesek rossz döntései nélkül pozitív lehetett volna, és akkor nem került volna veszélybe sok munkavállaló jövője.

Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint a létszámleépítés mellett vannak más lehetőségek is a cég előtt. Ilyennek nevezte a korszerűsítéseket, a technológiaváltást és a termelékenység növelését. Megjegyezte: a folyamatos veszteséges működés miatt megint a munkavállalók viselik az áldozatot, és nem a felsővezetés vagy a tulajdonosok.

A cég augusztus 12-én jelentette be, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. A tulajdonosi döntés hátterében a vállalat tartós veszteségessége állt, amelynek egyik fő oka a versenytársakhoz viszonyítottan alacsony működési hatékonyság.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter augusztus 21-én levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány az augusztus 19-i székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.

Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött válaszlevelében jelezte: a cég tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről.

Augusztus 29-én Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár és Evgeny Tankhilevich cégvezető egyeztettek, majd szeptember 10-én az újabb tárgyalásokat követően bejelentették: néhány héten belül a jelenleginél magasabb szinten folytatódnak a kormány és az ISD Dunaferr Zrt. vezetése közötti tárgyalások, és addig az elbocsátandó munkavállalók nevesítését felfüggesztik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik